A Folyóiratról

A Református Szemle lektorált teológiai szakfolyóirat, amely tudományos cikkeket és kritikai recenziókat közöl a teológia / vallástudomány tárgyköréből, illetve ennek határterületeiről (történelem, filozófia, művészettörténet, régészet, szociológia, irodalomtörténet). A folyóiratot hagyományosan Erdély két református egyházkerülete és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház adja ki. A folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben működik, abban az akkreditált felsőoktatási intézményben, amelyet a fent említett egyházak alapítottak és tartanak fenn.

Az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos lapjaként indított Református Szemle első száma 1908. január 10-én került ki a sajtó alól, és azóta megszakítás nélkül jelenik meg. A Folyóirat kéthavonta jelenik meg 120 oldalnyi terjedelemben és 900 példány­számban.

A weboldalon a Református Szemle teljes tartalma olvasható és letölthető a 2014. évvel kezdődően.