Kolumbán Vilmos József

Nincs intézményi hovatartozási adat.

Publications: 15

Publications of Vilmos József Kolumbán

This text edition presents the opinion of the Reformed bishop, Zsigmond Eperjesi, and the eparchial notary, Máté Keresztes, in the case of Samuel Endemann. As their documents make clear, the bishop and the eparchial notary were representatives of the orthodox Reformed church, and determined supporters of the creeds of the traditional Reformed church. The letter reveals that the investigation of Endemann was initiated by the leaders of the Reformed church. In his letter, the bishop briefly stated his view that Endemann’s manual contradicted the creeds of the Reformed Church in Transylvania, even if in these ideas had long been canonized in Western theological thought. Following the Endemann investigations, János Bodola and János Zilahi Sebes received instructions from the Consistory and the Reformed Church leadership that Endemann’s manuals should not be used in educating systematic theology.

Source editionReformátus Szemle 111.2 (2018)

The attack against the ideas of illumination was at the same time the last desperate attempt of the Transylvanian reformed orthodox theology at the Synod of Küküllővár in 1791, when János Zilahi Sebes and János Bodola were indicted for spreading the teachings of arminian, socionian and pelagian theology. He defended himself in an exhaustive testimony and also defended the book of the German reformed professor, Samuel Endemann, used in Transylvanian schools as manual of dogmatic theology.

Research articleReformátus Szemle 111.1 (2018)

This paper presents the apology of János Bodola, professor of Nagyenyed, accused of heresy in 1791. Like his accused associate, Bodola also dismissed the charge of heresy, but did not deny that theological thinking should be renewed. In his letter, he also rejected Arminian, Pelagian, and Universalist accusations, stood up to Samuel Endemann’s orthodoxy, and condemned the lack of consensus among the confessions. According to his letter, Bodola was a supporter of the Reformed liberal orthodoxy who in matters of principles of faith remained devoted to the creeds of reformed confessions, without secluding himself from the innovations within theology.

Research articleReformátus Szemle 111.1 (2018)

The attack against the ideas of illumination was the last desperate attempt of the Transylvanian reformed orthodox theology at the Synod of Küküllővár in 1791, when János Zilahi Sebes and János Bodola were indicted for spreading the teachings of arminian, socionian and pelagian theology. He defended himself in an exhaustive testimony and also defended the book of the German reformed professor, Samuel Endemann, used in Transylvanian schools as a manual of dogmatic theology.

Source editionReformátus Szemle 110.6 (2017)

The scholarly literature on Protestant education agrees that the delimitation of the main principles of the public educational system of the reformed congregations is strongly related to the name of Philipp Melanchton. The “preceptor of Germany”, as he came to be known, considered that the aim of education is to assume personal responsibility. Defining the purpose of reformed education in Transylvania was postponed to the 17th and 18th centuries, when the public educational system searched for its own rationales. The current study presents a short historical overview of this period.

Research articleReformátus Szemle 109.2 (2016)

The Arminianist doctrine concerning predestination as well as Cocceius' theology of the covenant, which intended to dilute the inflexibility of the Dordrecht decisions, kept the Dutch theology of the seventeenth century in fever, causing serious problems even during the first half of the eighteenth. The Hungarian adepts of these doctrines were Sámuel Nádudvari, József Makfalvi, András Huszti, Ferenc Csepregi Turkovics and György Verestói, who, after their return home, began to disseminate the teaching, which differred from the confessions of the Transylvanian Reformed Church. The lawsuit and legal process concerning doctrinal errors, however, was initiated and carried out only in the case of Huszti, Nádudvari and Makfalvi. Whilst Csepregi and Verestói could easily clear their names of any suspicion of heterodoxy, the other three theologians (Huszti, Nádudvari and Makfalvi) did not take this opportunity, which ultimately caused an irreparable break in their careers.

Research articleReformátus Szemle 109.1 (2016)

I am aware that József Benkő’s manifold and diversified work cannot be summarised in a few pages without omissions. I have presented only the events through which this son of Erdővidék, who had never studied at a foreign academy, became internationally famous as a domidoctus. He has proven that, if endowed with the necessary perseverance, respect for work and humility as a scientist, one can become a well-known scholar living even in areas as remote as Erdővidék.

Research articleReformátus Szemle 107.4 (2014)

Az arminianizmus néven elhíresült holland teológiai vita Jacobus Arminius leideni tanár nevéhez fűződik. Szerinte a kálvini predestináció-tan nem egyeztethető össze Isten jóságával és könyörületével, hiszen ez azt jelenti, hogy Isten akaratában benne van az elvettetés és a büntetés is. A németalföldi református teológia 17. századi legnagyobb vitáját kiváltó irányzata a coccejanizmus volt. Alapítója Johannes Koch, német származású teológus volt. Ellentétben korának uralkodó irányzatával vallotta, hogy a teológia elsősorban nem elméleti, hanem gyakorlati tudomány, amelynek az a célja, hogy az ember vigasztalást nyerjen mind a földi, mind pedig a túlvilági életet illetően.A 17. században nagy port kavaró remonstráns teológiával szembeni dordrechti zsinat határozatait úgy Németalföldön, mind Erdélyben kötelező érvényűnek tartottak és minden olyan kezdeményezést, amely az egykori zsinat határozatainak felülvizsgálatát szorgalmazta, elutasítottak, pedig egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy azok revideálása a megváltozott gondolkodásmód következtében elkerülhetetlen.

Református Szemle 105.4 (2012)

Az erdélyi úrvacsorai viták holtpontról való kimozdulásában nagy szerepe volt a Heidelbergi Káténak. 1566-ban Erdélybe érkezett Heidelbergi Kátét a hazai unitárius meggyőződésű tábor a saját szempontjai szerint átdolgozta, Méliusz közbenjárásának köszönhetően a káté a két tábor közti megegyezés szerinti módosított változata jelent meg 1566-ban Kolozsváron Catechismus Ecclesiarum Dei címmel.

Református Szemle 104.6 (2011)

Kiss Gergely peregrinációjával kapcsolatosan több, egymásnak ellentmondó vélemény is megfogalmazódott az idők során. A 19. századi életrajzírók többsége, Pálffy és Török István kivételével, nem írt életének e kevésbé ismert szakaszáról, s a 20. századi publikációk is, Mózes András munkája kivételével, csupáncsak érintőlegesen számolnak be róla.

Református Szemle 104.1 (2011)

Az izgágaságáról és meggondolatlan természetéről elhíresült Makfalvi József neve a 18. század első felében közel két évtizeden át többször is előfordul a református zsinatok jegyzőkönyveiben, valamint a főkonzisztóriumi iratokban. Nevéhez két per is kötődik. 1734–35-ben derült ki, hogy a németalföldi tanulmányútjáról hazatért Makfalvi heterodoxiát hirdet. Ügyének kivizsgálása után elkötelezte magát a református hitvallások megtartására, majd 1735-ben főnemesi támogatással fogarasi lelkésznek hívták meg. 1741 végén anyagi ügyek miatt összetűzésbe került a fogarasi konzisztóriummal. A rendkívül bonyolult kérdés rendezését nehezítette az, hogy valamikor 1742 körül ismét univerzalista meggyőződését hirdette a szószékről. A két ügy egy idő után óhatatlanul is összekapcsolódott, előrevetítve Makfalvi lelkészi státuszának felfüggesztését.

Református Szemle 103.6 (2010)

Oderafrankfurti és franekeri tanulmányok után nagyenyedi másod-, majd első lelkésszé választották Nádudvari Sámuelt. 1740-ben a Marosvásárhelyi (Református) Kollégiuma filozófia és matematika tanára lett. Amellett, hogy igen népszerűnek számított a diákok körében, szembe kellett néznie élete akadályaival, még mindig tartott a külföldi tanulmányok miatti adósság terhe. Növekvő tartozásai, valamint a további sikertelensége második házasságával, rossz fényt vet a tanári pályájára. Végül 1747-ben, titokban elmenekült a városból.

Református Szemle 103.4 (2010)

Nádudvari Sámuel 1740-ben Kövesdi után került Marosvásárhelyre, miután április 26-án a kollégiumi diákság levélben kérte fel a filozófiai és matematikai tárgyak oktatására az akkor nagyenyedi első lelkészi tisztséget betöltő Nádudvarit, aki már május 2án igennel válaszolt a felkérésre, s megköszönte az iránta mutatott bizalmat.

Református Szemle 102.3 (2009)

The History of the Endeman-story. Comparing the dispute which took place at the end of the eighteenth century with earlier cases of doctrinal discipline it becomes evident that whilst both Nádudvari and Huszti admitted to their guilt, and the accusers also proved all the accusations, in this dispute neither the defendants did confess their guilt, nor the accusers were able to prove their observations beyond any reasonable doubt as they did before in the two former trials. The fact that the two accused teachers, Bodola and Zilahi repeatedly refer to the unfounded and superficial character of the allegations in their apologetic letters shows the existence of personal dissension. Further, the error in the dating of the synod's indictment (containing the wrong year) speaks for itself. The Supreme Consistorium also referred to the the synod's allegations as 'prejudice' and 'wrong opinion'. Further, one should not forget that after the closure of the trial the two teachers continued their work undisturbed, moreover, they were looking forward to a bright career. Nonetheless, had they been proven guilty of heresy (heterodoxy), this would undoubtedly have meant the end of their teaching as well as ecclesiastical activities. According to the presently available evidence including the still extant material of the trial we can assert beyond reasonable doubt that in the Endemann case some personal antipathies and not the rejection of the ecclesiastically accepted confessions stood at the basis of the dispute.

Református Szemle 100.4 (2007)