A 20. századra sokan emlékeznek úgy, mint amely a masszív erőszakmegtapasztalások százada volt. Az emberpusztítás olyan méretű volt, mint addig soha az emberiség történelme során. Az erőforrásokért vívott harc globális kiterjesztése és a tömegpusztító fegyverek tökéletesítése rövid idő alatt nagyszámú emberáldozatotű követelt. A II. világháborút követően pedig fokozott igény mutatkozott az addig többnyire figyelmen kívül hagyott áldozatok hangjának meghallására. A továbblépés igényéből fakadóan össztársadalmi kérdéssé lett a múltfeldolgozás, és ennek egyik lehetséges módjaként, egyre hangsúlyosabbá vált az addig csupán hitmegéléssel és keresztyén megszólalásokkal társított megbocsátás. Annyira, hogy a század utolsó negyedében a megbocsátás kérdésköre felkerült a szekuláris és tudományos diskurzus színpadára.
A megbocsátás magyar ethosza a „nyugat múltfeldolgozásának” évtizedeiben
Contributor
Tartalom bibliográfiai hivatkozása
Simon János: A megbocsátás magyar ethosza a „nyugat múltfeldolgozásának” évtizedeiben. In: Református Szemle 107.4 (2014), 414--430
Tartalmi jellemzők
Témakör: Rendszeres teológia
› Kulcsszavak: megbocsátás, homiletika, ige-teológia, újreformátori teológia, kommunizmus, múltfeldolgozás