Hagyomány és haladás

Subtitle
Egy öregedő ifjú gondolatai az Ifjúsági Keresztyén Egyesület 100 éves jubileumán
Contributor

Az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) történetéről írt és 2000-ben megjelent könyvem bevezetőjében ezt írtam: „Sokszor csodálattal és elcsodálkozva tekintünk vissza az erdélyi református gyülekezeti tagok, presbiterek, gondnokok példamutató egyház melletti kiállására a kommunista évtizedek alatt. A sorozatos fenyegetések ellenére is hősies kitartással vállalták szinte valamennyien egyházukat és hitüket. Honnan az erő, a helytállást tápláló erkölcsi tartalék? Meggyőződésem, hogy a református egyházban a két világháború között beindult belmisszió ifjúságot célzó szolgálatában találtak erőforrásra. [...] Ez a mozgalom közvetítette számukra Isten megtartó igéjét. Lelkészi szolgálatom ideje alatt nem egy olyan gyülekezeti taggal és presbiterrel beszélgettem, aki lelkesedéssel szólt a mozgalomról, és hálás szívvel emlékezett vissza arra, amit az IKÉ-től kapott. Hatása azonban túlterjedt a felekezeti határokon és felülemelkedett a helyi gyülekezetek szintjén, különösen miután hivatalos lapja, az Ifjú Erdély megjelent és fóruma lett a mozgalomnak. A folyóirat sok tudóspalántának lett melegágya, akik később nemzetközi hírnevet is szereztek maguknak a legkülönbözőbb szakterületeken. Írók, költők, színészek, képzőművészek, matematikusok, fizikusok, társadalomtudósok, természetbúvárok neveire bukkanunk a folyóirat cikkeit olvasva. Megérné végigkísérni sorsuk alakulását!” Mi volt hát az a hihetetlenül inspiráló közeg, vagyis az IKE?

Tartalom bibliográfiai hivatkozása

Buzogány Dezső: Hagyomány és haladás. Egy öregedő ifjú gondolatai az Ifjúsági Keresztyén Egyesület 100 éves jubileumán. In: Református Szemle 114.1 (2021), 108--113