Erőss Lajos, Karl Barth és az összehasonlító vallásteológia

Subtitle
A buddhizmus és a keresztyénség viszonya
Contributor

A tanulmány Karl Barth és Erőss Lajos (1857–1911), egy svájci és egy magyar rendszeres teológus buddhizmus kapcsán tett teológiai állításait kívánja röviden bemutatni. Mindkét teológus az ortodoxia új irányzatához tartozott, s bár térben és időben kicsit eltérően helyzetben voltak, de szemben álltak a liberális teológiával, amely sokszor eljutott arra a felismerésre, hogy a keresztyénség csak egy a sok vallás közül. Erőss és Barth is foglalkozott összehasonlító vallásteológiával a rendszeres teológia keretén belül. A tanulmányban először Erőss Lajost mint elfelejtett dogmatikust mutatom be, majd röviden kitérek a buddhizmusról alkotott véleményére. Ez után Karl Barth japán zen buddhizmusról alkotott véleményét elemzem, azzal a céllal, hogy az mennyire felel(t) meg az összehasonlító vallástudományon vagy éppen a rendszeres teológián belül művelhető összehasonlító vallásteológiai vál­lalkozásnak. Továbbá, e tanulmányban azt elemzem és vizsgálom kritikailag, hogy az említett teológusok keresztyén dogmatikai szemszögből miképpen viszonyultak más vallásokhoz és az üdvösségről szóló tanítás elemzésekor milyen következtetésekre jutottak.

Tartalom bibliográfiai hivatkozása

Kovács Ábrahám: Erőss Lajos, Karl Barth és az összehasonlító vallásteológia. A buddhizmus és a keresztyénség viszonya. In: Református Szemle 114.1 (2021), 56--88