A bővölködés-teológia észak-amerikai kezdetei, jellemzői és utóélete Dél-Koreában, David Yonggi Cho A negyedik dimenzió című könyvének tükrében

Contributor

A dolgozat főként a bővölködés teológiájának kérdését tárgyalja, ugyanis a vallási dimenzió kérdésében talán ez tekinthető a legjelentősebb kérdéskörnek a Yoidói Teljes Evangéliumi Egyház (Yoido Full Gospel Church – YFGC) történetét és szerepét illetően a dél-koreai vallási színtéren. Ezért a tanulmány először Kate Bowler kanadai származású, protestáns teológiai hátterű kutató Blessed: A History of the American Prosperity Gospel című könyvét használva vezérfonálként igyekszik feltárni a bővölködés-teológia történetét és sajátosságait, és a szellemtörténeti, teológiatörténeti és társadalomtörténeti megközelítéseket figyelembevételével mutatja be a bővölködés-teológia létrejöttének észak-amerikai kontextusát. Ezt követően feltérképezi, hogy milyen utakon jutott el ez a teológiai irányzat Dél-Korea protestáns keresztyén közösségeihez. Ugyanis a bővölködés-teológia találkozása a hagyományos koreai vallási és kulturális kontextussal számos összetett teológiai és vallástudományi kérdést vet fel. Ilyen például a szinkretizmus és az eretnekség. Végül a tanulmány elemzi a legnagyobb karizmatikus dél-koreai egyház vezető, David Yonggi Cho The Fourth Dimension című könyvét.

Tartalom bibliográfiai hivatkozása

Lőrinczy Petra: A bővölködés-teológia észak-amerikai kezdetei, jellemzői és utóélete Dél-Koreában, David Yonggi Cho A negyedik dimenzió című könyvének tükrében. In: Református Szemle 116.6 (2023), 582--608