„Ki vagyok én…?” (Ex 3,11)

A 20. század második felétől a formatörténeti kutatás feltételezte az elhívástörténet műfajának létezését, miután egy adott sémát fedeztek fel a bibliai elhívástörténetekben. Az általam vizsgált perikópát (Ex 2,23–4,17) is egy ilyen elhívástörténetként tartják számon. Az Ex 2,23–4,17 azonban az elhívástörténet ismerős elemein túl számos egyéb részletet tartalmaz, amely kérdéseket vet fel a műfaj helyes azonosítását illetően. E kérdésekben vizsgálódásom alapjául Erhard Blumnak a Tóra kialakulására vonatkozó megállapításai szolgálnak, aki hagyománytörténeti modelljében két kompozíció létét igazolja a Tórában. A két kompozíció sajátos nézőpontja érvényesül Mózes elhívástörténetében is, és lehetővé teszi egy jellegzetesen deuteronomista alapszöveg rekonstruálását, amely a formatörténeti elemzés alapjául szolgál. Dolgozatom Mózes elhívástörténetét (Ex 2,23–4,17) vizsgálja először irodalomkritikai, majd formatörténeti szempontból, végül pedig az eredeti elhívástörténet biblika-teológiai értékelésével zárul. Mindmáig nincs konszenzus afelől, hogy mi a szöveg fő hangsúlya, üzenete a történet főszereplőjét illetően. Mivel azonban nagy többségben a prófétáknak van elhívástörténetük, ezért felvetődik a kérdés, hogy Mózes alakja a prófétákéhoz közelít-e elhívástörténete alapján. Kutatásom eredménye azt mutatja, hogy az Ex 2,23–4,17* szövege Mózes elhívását prófétai elhívásként mutatja be, és alakját a deuteronomista prófétaképhez közelíti, és egy olyan formába önti a szöveget, amely a deuteronomista írói hagyományhoz köthető elhívástörténetek sajátos formája.