Pecsuk Ottó (Budapest, 1976) református teológus, lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának docense a Bibliai Teológia és Vallástörténeti Tanszéken, a Magyar Bibliatársulat főtitkára. Fő kutatási területe a bibliafordítás, az újszövetségi és főként a páli teológia, valamint az ókori vallástörténet.
Az új ökumenikus bibliafordítás munkálatai 2017-ben kezdődtek, a vatikáni Egységbizottság és a United Bible Societies közötti irányelvek alapján. A fordításban katolikus és református szakértők vesznek részt, és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is jóváhagyta a programot. A fordítást új megközelítés jellemzi, amely során a stiliszta által készített alapszöveget finomítják a biblikus szakemberek filológiai, egzegetikai és teológiai szempontból. Cél, hogy segítsük a teológiai előismeretekkel nem rendelkező olvasók megértését: rövidebb mondatokban fogalmazunk és a nagyobb szövegegységeken tájékozódunk, továbbá igyekszünk elkerülni vagy feloldani a ma már kevésbé ismert, vagy kiüresedett teológiai “műszavakat”.