Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Kozák Péter640 -- 654

Paul Tillich szótériológiájában az egyik döntő elem a helyettesítés tagadása, amelynek számos fontos következménye van teológiájában. Először is, Krisztus mint Isten és ember közötti közbenjáró nem olyan „harmadik valóság”, amelyre mind Istennek, mind az embernek szüksége lenne a kijelentés és a megbékélés elérése céljából.15 Elutasítja Anselmus objektív típusú, a Cur Deus homo? című munkájában kifejtett megbékéléstanát, ugyanis véleménye szerint azt a középkori jogfelfogás és a bűn mennyiségi szemlélete terheli meg.

Református Szemle 111.6 (2018)SzaktanulmányRendszeres teológia
Kozák Péter663 -- 690

Paul Tillich újraértelmezte a kereszténységet a korreláció módszerének megfelelően. Fel kell tennünk a kérdést, hogy ezzel a gigantikus vállalkozással valóban sikerült-e megőrizni a kereszténységet eredeti formájában. Megpróbálom bebizonyítani, hogy a hagyományos és a Tillichi teológia között jelentős eltérés tapasztalható, különösen a történeti Jézus kérdésével, az ontológiai fogalmak és az "inkarnáció" használatával kapcsolatban.

Református Szemle 109.6 (2016)SzaktanulmányRendszeres teológia
Adorjáni Anna703 -- 719

Műhelyek vagytok [ti. a kollégiumi tanári lakások a Farkas utcából], ahol forr a munka, s szüntelenül tart, szentélyek vagytok, a melyekben a hazafiság oltártüzei lobogva égnek, a családi erények tűzhelyei, Zenon oszlopcsarnoka s a házak szűk udvarai s kertjei kitágulnak Akademos ligetjeivé a Heraklesnek szentelt oltárral, mert bizony nagy munkaerő kell és sok munkaerő kellett a tanári kötelességek buzgó lelkiismeretes teljesítésére.” Ez hangzott el Szilágyi Sándor történész szülőházára helyezett emléktáblájának avatóünnepségén. Szilágyi Sándor ifj. Szilágyi Ferenc fia, id. Szilágyi Ferenc unokája.

Református Szemle 104.6 (2011)SzaktanulmányEgyháztörténet, Egyéb