Journal index

Bálint Péter37 -- 61

A Kárpát-medencei etnikumok mesenarratívájában a mostohaság fenoménje (árvaságra jutás, elválás, otthonról való eltávolítás, másvalakinek való átadás vagy újraházasodás miatt) igencsak gyakran fordul elő különböző típusok variánsaiban. A mítoszkutatók és folkloristák, az exegéták és a középkori, illetve az újkori történelem jeles tudósai számos diszciplína szemszögéből alaposan feltérképezték e fenomént. Ám az egyes mesenarratívák irodalmi hermeneutikai elemzése révén feltárul az a történelmi és szociokulturális háttér, egyéni és lokális közösségi tapasztalat, amelyből a társadalmi lét peremére vetett, olykor a családban éppen csak megtűrt, esetenként jogfosztott gyermek léte értelmezhető. A mesemondók – mintegy az elviselhetetlen mostohalét kompenzációjaként – egy, a hős mellé rendelt segítő lény, „istenküldötte ember” közbenjárása révén igyekeznek a rossz-tapasztalatot felülírni a jó-sors megteremtésének lehetőségével.

Református Szemle 115.1 (2022)SzaktanulmányKülönféle
Adorjáni Zoltán220 -- 222Református Szemle 115.2 (2022)Alkalmi megemlékezésEgyéb
Bálint Péter281 -- 328

A folkloristák mindmáig adósak maradtak a Jézus-mintázatok lehetséges előfordulásának kimutatásával a mesenarratívákban. Ezt a hiányt igyekszem pótolni. A kárpát-medencei mesemondók előszeretettel teremtettek párhuzamot a mesehős és Jézus élete, tettei között. A csodás születés, az isteni származás, a rejtett gyermekkor, a gyógyító tevékenység, a kereszthalál, az alvilágjárás, a feltámadás példázatként történő elbeszélése gazdag variánsokban mutatkozik meg. A hasonlóságok és eltérések azt mutatják, hogy a paraszti közösségekben hétköznapi emberként, tanítóként és a szegények segítőjeként képzelték el Jézus alakját. A mesenarratívák Jézus-képe a lokális vallási közösségek gondolkodásmódjára és vernakuláris nyelvezetére világítanak rá.

Református Szemle 115.3 (2022)SzaktanulmányRendszeres teológia, Egyéb
Bálint Péter306 -- 331

A folkloristák mindmáig adósak maradtak a Jézus-mintázatok lehetséges előfordulásának kimutatásával a mesenarratívákban. Ezt a hiányt igyekszem pótolni. A kárpát-medencei mesemondók előszeretettel teremtettek párhuzamot a mesehős és Jézus élete, tettei között. A csodás születés, az isteni származás, a rejtett gyermekkor, a gyógyító tevékenység, a kereszthalál, az alvilágjárás, a feltámadás példázatként történő elbeszélése gazdag variánsokban mutatkozik meg. A hasonlóságok és eltérések azt mutatják, hogy a paraszti közösségekben hétköznapi emberként, tanítóként és a szegények segítőjeként képzelték el Jézus alakját. A mesenarratívák Jézus-képe a lokális vallási közösségek gondolkodásmódjára és vernakuláris nyelvezetére világítanak rá.

Református Szemle 115.4 (2022)SzaktanulmányEgyéb
Adorjáni Zoltán533 -- 538

A reformátori és kálvini örökség iránti hűség jól követhető a Református Szemle hasábjain megjelent írásokban, és különösen az 1960-as évek derekától, amikortól ugyanis rendszeressé vált a tanulmányok közlése. De a systematica teológiai tanulmányok sorában már az 1950-es évektől nyomon követhető a reformátorok tanítása és természetesen a Kálvin iránti fokozott érdeklődés.

Református Szemle 102.5 (2009)SzaktanulmányEgyháztörténet, Rendszeres teológia
Adorjáni Zoltán621 -- 624

George Plasger: Ötletadó dolgozat Kálvin Institutiója Weber-fordításának 2008. évi kiadásához
ford. Balogh Béla

Református Szemle 102.5 (2009)Rendszeres teológia
Adorjáni Zoltán649 -- 658

A szegény irigykedik a gazdagra. Szeretne ő is gazdagabb lenni. Ha pedig ez nem lehetséges számára, meggyűlöli a gazdagot, és kárörömmel várja vagy szemléli lebukását. De Istennél nincs lehetetlen (Lk 18,27) – figyelmeztet Jézus. Márk leírásában pedig azt is olvashatjuk, hogy amikor Jézus rátekintett a gazdagra, megszerette, és amikor rámutatott egyetlen fogyatkozására, azonnal bizonyságot tett segítőkészségéről.1 Ennél a mondatnál időzve, Kálvin először azt a korabeli római katolikus felfogást bírálja, miszerint „az erkölcsi jó cselekedetek (melyek nem a Szentlélek ösztönzése révén jönnek létre, hanem megelőzik az újjászületést) megfelelő érdemeket szereznek.”2 Majd rögtön tisztázza, „hogy Isten csakis fiait öleli magához atyai szeretettel, akiket az örökbefogadás lelkével újjászül, s ezt a szeretet eszközli, hogy az ő ítélőszéke előtt tetszést találnak. E szerint az értelem szerint szerettetni az Istentől és megigazulni őelőtte, hasonló jelentésű kifejezések."

Református Szemle 102.6 (2009)Újszövetség