Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Opra Koppány496 -- 516

A Korán meglehetősen sokat foglalkozik Jézus Krisztus személyével, viszont azt láthatjuk, hogy az Újszövetségtől eltérő képet alkot róla, ugyanis a Korán „tagadja”, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, s így természetszerűen a szentháromságtant is. A Korán szerint Jézus csupán teremtménye, prófétája Istennek, akit Isten megmentett a kereszthaláltól. A test szerinti istenfiúság feltehetőleg az ókori panteonban megszokott mitikus nemzéssel lehet gondolati, értelmezési párhuzamban, s emellett Mohamed olyan eretnek keresztyén tanításokkal találkozhatott, amelyet egyébként jogosan igyekezett cáfolni. A Jézus Krisztus halálának tagadása pedig feltehetőleg teológiai megfontolásból született, ugyanis Mohamed sikeres életpályája is azt bizonyítja, hogy Allah szolgája nem bukhat el, nem szenvedhet, mert Isten megvédi, és sikerre viszi az övéit. Ehhez képest Jézus Krisztus a szenvedés útját is végigjárja a bűnös emberrel, s még a helyettes áldozatot is vállalja üdvösségéért (Ézs 53,3–6).

A Korán nem a Biblia tanítása, vagy a keresztyén egyházi dogma ellenében nyert megfogalmazást, hanem az egyes keresztyén szakadárok tévedései ellenében. Amikor Jézus Krisztust személyére vonatkozóan cáfol, olyan tanításokkal vitatkozik, amelyek nem azonosak a Bibliában elénk tárt Jézus-képpel, vagy az évszázadok által letisztázott krisztológiai tanítással.

Református Szemle 114.5 (2021)SzaktanulmányRendszeres teológia
Androne Mihai74 -- 85

Kálvin felfogása a Szentírás ihletettségéről. Mihai Androne a galaci Dunărea de Jos Egyetem református hitű filozófiatanára vizsgálat alá vette nemcsak a kálvini inspirációtant, hanem az erre használt terminológiát is, és arra a következtetésre jutott, hogy a reformátor a verbális inspirációt vallotta, anélkül azonban, hogy háttérbe szorította volna „az emberi szerzők egyéniségét és értelmi tevékenységét. A terminológia szintjén hiányzanak bizonyos, az ihletettség típusaira vonatkozó meghatározások. Ezek hiánya, valamint a különféle elméletekre vonatkozó érvek és ellenérvek sokszínűsége élénken jelzi, hogy ugyanazon vallási hagyományon belül megszakad a múlt és a jelen közötti folyamatosság. Ebben a tekintetben a reformátori teológia az öntisztázás útján halad.

Református Szemle 103.1 (2010)Rendszeres teológia