Journal index

Oláh Róbert355 -- 362Református Szemle 115.3 (2022)Recenzió, kritikaEgyháztörténet
Bakos István267 -- 293

Ebben a tanulmányban a bűn közösségi dimenziójának bibliai és keresztyén etikai sajátosságait igyekeztem felvázolni néhány, a téma szempontjából relevánsnak tekinthető bibliai szöveg és terminus vizsgálata által. A közösségi bűn fogalmának meghatározása és kritikája elsősorban német talajon valósult meg a világháborút követő politikai, filozófiai, jogi és teológiai viták során. A fogalom lényegét kifejező koncepció, amely szerint az egyén vagy egy kisebb csoport bűneiért, az egész közösség bűnösnek tekintendő, számos nérói cselekménynek adott szabad utat: diktatúrákhoz, haláltáborokhoz, háborús bűnökhöz, koncepciós perekhez és megtorlásokhoz szolgáltatott legitim ideológiai alapot. Érthető tehát, hogy a kollektív bűn fogalmának 20. századi definíciója mind jogi, mind pedig morális szempontból tarthatatlan, ugyanakkor a fogalom mögött megbúvó egyes gondolatok a Szentírástól sem idegenek. A Biblia is tud a bűn következményeinek egész népre való kihatásáról, ugyanakkor ismeretlen számára az a kollektív bűnnel kapcsolatos álláspont, amelyik az ártatlan is bűnösnek nyilvánítja az elkövetett igazságtalanságokért. Tanulmányomban azokat a bibliai és etikai princípiumokat igyekeztem felmutatni, amelyek ahhoz nyújthatnak támpontokat, hogy miként gondolkodhatunk a közösségi bűnt és a kollektív felelősséget illetően.

Református Szemle 114.3 (2021)SzaktanulmányÓszövetség, Újszövetség, Rendszeres teológia
Oláh Róbert567 -- 580

Az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés a kora újkori református identitás alkotóelemei iránt. Kevesebb figyelem fordult az „önelnevezés” irányába. Meghatározó volt ifjabb Révész Imre (1889–1967) 1934-ben megjelent tanulmánya, amely bemutatta, hogy idővel miként lett az egyháztörténeti hagyományokon alapuló eretnekbélyegből karakteres nemzeti vonással rendelkező értékjelző. A szerző a református egyházak között kivételként határozta meg a magyarországi gyakorlatot, ahol a felekezet (nem hivatalosan) önmagára is alkalmazta a Kálvin nevéből képzett, eredetileg negatív jelzőt. Korábban teológusaink kifejezetten tiltakoztak ellene, és helyette a „keresztyén”, a „helvét hitvallású”, az „evangelicus” és az „ortodoxa reformata” elnevezéseket használták. Ezúttal a „kálvinista” jelzőt tesszük a vizsgálat tárgyává a 17. századi református teológiai szövegekben.

Református Szemle 112.5 (2019)SzaktanulmányEgyháztörténet