Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Fischl Vilmos631 -- 644

Az utóbbi 20 évben komoly változások történtek a biztonság- és védelempolitika tekintetében. Manapság egyre többet hallunk az iszlám és a Nyugat közötti problémákról. Ezért szeretnék átfogó jelleggel foglalkozni az iszlám és a Nyugat történelmi és jelenkori kapcsolatainak és konfliktusainak bemutatásával. Foglalkozom az iszlám fundamentalizmussal, amely napjaink egyik legjelentősebb kihívása. Arra próbálok feleletet adni, hogy miként és miért harapózhatott el a radikális iszlám világ Nyugat- és Amerika-gyűlölete, mennyiben ölt ez vallási köntöst, és mennyire vehető komolyan a missziói jellege, tehát mennyiben irracionális, következésképpen milyen esélye van megállításának nyugati módszerekkel. Az iszlám tényleg a béke vallása-e? Az muszlim hittudósok és tömegek nagy része valóban annak szeretné látni. Vajon hány Oszama bin Laden támad még, aki az általános szegénység és a többi társadalmi probléma orvoslását egyedül a Nyugat kíméletlen elpusztításában véli megtalálni? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozom publikációimban.

Református Szemle 112.6 (2019)SzaktanulmányRendszeres teológia, Spiritualitás
Batizán Attila509 -- 521

Ebben a dolgozatban arra a kérdésre keressük a választ, hogy a nyugat­-európai kortárs teológiák miként határozzák meg, és milyen kontextus­ban használják a diaszpóra fogalmát. Ennek érdekében áttekintjük az elmúlt pár évtizedben, illetve a frissen megjelent missziológiai munkákat természetesen annak tudatában, hogy ezt az angol, német, holland, spanyol, cseh és más nem­zetiségű teológusok írásait felölelő irodalmat szinte lehetetlen teljességében át­fogni.

Református Szemle 108.5 (2015)SzaktanulmányMissiology, Gyakorlati teológia
Batizán Attila293 -- 307

Hoekendijk konkrét gyakorlati tanácsokat fogalmazott meg arra nézve, hogy miként lehet élni és gyarapodni a diaszpórahelyzetben. Ezeket az útmutatásokat ma is komolyan kell venni és gyakorlatba lehet ültetni, figyelembe véve a magunk specifikus egyházi helyzetét.

Református Szemle 106.3 (2013)Egyháztörténet
Batizán Attila423 -- 432

Hogy a szórványok mennyire el voltak hanyagolva, jól látszik egy 1906-os kimutatásból, amely szerint az Erdélyi Református Egyházkerület 234 egyházközségében 3418 lélek élt úgy, hogy egyetlen lelkész sem részesítette őket gondozásban. Ez az állapot csak súlyosbodott a két világháború között. Ez a tanulmány e két világháború között végzett munkának próbálja felderíteni egyes részleteit. Természetesen lehetetlen teljes egészében bemutatni azt a szórványgondozási munkát, amelyet eleink végeztek ebben az időszakban, azonban a legjelentősebb mozzanatokat mégis megpróbáltuk rögzíteni.

Református Szemle 105.4 (2012)SzaktanulmányEgyháztörténet, Gyakorlati teológia
Batizán Attila507 -- 515

A két világháború között az Erdályi Református Egyház sokat foglalkozott a szorványban élő közösségekkel. Az Igazgatótanács szórványgondozással kapcsolatos körlevelet adott ki minden évben. A legtöbb közösség komolyan véve a felkérést komolyan vették. A közösségi munkában úgy a gyülekezetek és azok lelkipásztorai, mint a teológiai hallgatók részt vettek. Az olvasó jelen tanulmányban az egyházmegyéknek két körlevélre (1214/1925 és 2352/1927) beküldött válaszainak ismertetését olvashatja.

Református Szemle 105.5 (2012)Egyháztörténet