Journal index

Napjaink szövegértelmezési eljárásai között a történetkritika jelenti a klasszikus és követendő utat. A mögöttünk hagyott évtizedekben megjelent új impulzusok és szövegértelmezési szempontok nemhogy gyengítették volna a jól bevált irányt, hanem erősítették annak eredményeit. A lélektantól, szociológiától és irodalomtudománytól nyert felismerések egyre hatékonyabban beilleszkedtek az eddigi irányzatokba, sőt a régiek is új felismeréseket kaptak. A Református Szemle már jelentetett meg tanulmányokat az új hermeneutikai szempontokról, valamint azoknak a szövegértelmezésben alkalmazott felismeréseiről. Többek között esett már szó a hatástörténetről, de a recepciókritikáról is. Ez utóbbi foglalkozik az olvasó értelmezésbeli tevékenységével és az olvasási folyamattal, amelynek során előáll a szöveg jelentése. Világi képviselői között találjuk Wolfgang Iser, Umberto Eco és Hans Robert Jauss nevét. Használt fogalomtárához tartozik a szöveghézag, a bennfoglalt olvasó, a történeti olvasó, a nyitott mű, a befogadás, az olvasói enciklopédia. Az értelmezés rendjén az olvasó is szükséges elemként kerül a szerző és szöveg mellé. Az itt közölt szövegvizsgálat a recepciókritika felismeréseit alkalmazva tárja elénk Mk 6,34–44 szövegvizsgálatát, és folytatása a Református Szemlében megjelent Márk 4,35–41 recepciókritikai értelmezése sorozatnak.

Alább az imádság korábbi és a lényegileg azonos későbbi teljes szövegét közreadom. Ezáltal a kézirat sérülése miatt hiányosan közreadott szakasz kiegészül. A szerkezetről is jobb képet kapunk nyomtatás alapján. A kéziratos és nyomtatott eltéréseket lábjegyzetben közlöm. Dőlt betűvel és | | közé zárva különböztetem meg a kéziratból hiányzó szavakat, részleteket, eltéréseket. Közreadásom két nyomtatott forrásra is támaszkodik.

Öregjeink kedves imádságos- könyvének van egy híres-neves ajánló verse: Mint gyors szarvas, kit vadász sért… Sokan tudták Arany Jánossal akkor is, ha a ronggyá imádkozott kötetke eleje hiányzott. Megokolom, miért hárítom el, mint képtelen ráfogást, hogy Apafiné Bethlen Kata szerzeménye volna ez a vers.