Journal index

Hegyi Géza222 -- 244

A protestáns köztudatban a középkori egyház története eléggé sematikus formában (és negatív konnotációkkal) van jelen (ld. „az egyház megromlása” fogalomkört); mi több, egyháztörténetírásunk is ritkán merészkedik erre a területre. Ennek oka nyilván az, hogy felekezeteink éppen e középkori formákkal való szembefordulással határozzák meg önmagukat, ezért érzelmileg nem vonzó számukra a korszak. Pedig a középkor és a reformáció időszakának dogmatikája, liturgiája és egyházszervezete között sokkal több a folytonosság, mint vélnénk. Az előzmények beható ismerete nélkül nem érthetjük meg igazán a mi felekezetünk sajátosságait sem, nemhogy azt, hogy a másik, a katolikus oldal miért lát másként egyes általunk vallott és magától értetődőnek vélt igazságokat. A fenti megfontolásokból is létjogosultnak láttam, hogy az alábbiakban az említett témakör egyik szeletéből közöljek vázlatos összefoglalót, amint az bennem a kezem ügyében levő legfrissebb szakirodalom elolvasása alapján reflektálódott. Ahogy a cím is jelzi, a téma a hatalom, közelebbről egyrészt az egyházi hierarchián belüli kinevezési és kormányzási hatáskörökre, illetve az egyháznak a világiak feletti fennhatóságára vonatkozó elméletek, és azok megvalósulása: egyszóval mindaz, ami a pápai teljhatalom eszméjének kiformálódásában lényeges szerepet játszott.

Református Szemle 102.2 (2009)Egyháztörténet
Hörcsik Richárd92 -- 102

2007 ist ein wichtiges Jahr in der mehr als tausendjährigen Geschichte des Christentums in Ungarn. In diesem Jahr gedenken wir der vor 800 Jahren geborenen Heiligen Elisabeth aus dem Herrscherhause Árpád. Dieses Jubiläumsjahr spielt in Sárospatak eine noch größere Rolle, weil Elisabeth in Sárospatak geboren wurde: Königstochter in Ungarn, Frau des Thüringer Wächtergrafs, Mutter von drei Kindern, Franziskanerin Mönchschwester, Heilige der RömischKatholischen Kirche. In dieser Einheit überblicken wir ihr Leben.

Református Szemle 102.1 (2009)Egyháztörténet