Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Kustár György127 -- 159

Amikor a 20. század elején a teológiai gondolkodásban újra felmerül a történeti módszertan problematikája és az a kérdés, hogy milyen horderő tulajdonítható a kritériumrendszernek és annak a módszertannak, amelyek a bibliai szövegek elemzését hivatottak végezni, Rudolf Bultmann teológiája és kérdésfeltevésének módja kifejezett élességgel fogalmazza meg az előzetes megértés kérdéskörét. Teológiájának elemzése azzal a problémával szembesít, amely mára már közhelyszerűvé vált: a teológia és az általa alkalmazott konszenzuson alapuló metodológia olyan előfeltevésekkel terhelt, amelyek befolyásolják a Szentírásból nyerhető képet. Bultmann úgy képes hatályon kívül helyezni saját előfeltevéseit, hogy mindaz, amit meg lehetne fogalmazni, visszahúzódik a döntés pillanatában. Így az üzenet, és ezzel együtt mindaz, ami Istenről elmondható, kimondhatatlanná válik — a cselekvés megvalósítására irányuló puszta felszólítássá. Ez a cselekvés egyszerre a hit, a döntés és a szeretet tette. De van-e tartalma ennek a cselekvésnek? Van-e mintája?

Református Szemle 109.2 (2016)SzaktanulmányÚjszövetség
Bodó Sára1307 -- 1311

Ha azt gondolta volna, hogy az első néhány évtizedet könnyedén át lehet lapozni, észreveszi, hogy a katekézis és a lelkigondozás ebben a folyóiratban nem csak egy-egy elméleti gondolkodót foglalkoztat, hanem – aki valamilyen módon érintettnek vagy megszólítottnak érzi magát – az válaszol, továbbgondol, reflektál. Viták zajlanak, vélemények ütköznek, álláspontok feszülnek egymásnak, amitől szinte életre kel az egész egyházi korszak.

Református Szemle 100.6 (2007)Gyakorlati teológia