Journal index

Geréb Pál13 -- 118

Miért nem képes az ember a közösségre? Ha pedig nem képes, miért nem tud élni közösség nélkül? Hogyan vezeti vissza Isten az embert a maga és embertársai közösségébe? Ez az 1947- ben, tehát a második világháború után készült magántanári dolgozat a Biblia alapján keres feleletet az előbbi kérdésekre, és a következő lépéseken végighaladva kísérel meg teológiai választ adni a közösség kérdéskörére: 1. Isten úgy alkotta meg az embert, hogy emberi mivoltának lényege a szeretetközösség legyen Istennel és embertársával. 2. A Biblia rámutat a közösséget megrontó bűnre is, ugyanis a bűn lényege éppen az ember szándékos kiszakadása az Atya és a testvér közösségéből.
3. A bűn sötét hátteréből viszont előragyog Krisztus megváltása, a kegyelemből és hit által történő megigazulás, amely megteremti az igazi közösséget, az egyházat. A dolgozat nagy gondot fordít az individualizmus és kollektivizmus viszonyának, az öntudat kifejlődésének, a tudomány és a filozófia értékének és az álam létének vizsgálatára. Vizsgálódása jól tükrözi hajdani mestereinek, főleg Emil Brunnernek reá gyakorolt hatását.

Református Szemle 110.1 (2017)SzaktanulmányRendszeres teológia
Bognárné Kocsis Judit18 -- 36

A vallás fogalmát nehéz meghatározni, de általában egy térben és időben adott, kulturálisan meghatározott formaként értelmezzük, amelyhez istenség(ek), hit, szertartás, hitélmény, vallási közösségek, tanítások, intézmények, szervezetek fogalmai tartoznak.

Református Szemle 109.1 (2016)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Bognárné Kocsis Judit562 -- 573

A református nevelés és oktatás történelmi hagyományainak és Karácsony Sándor munkáságának rövid áttekintése után kijelenthetjük, hogy a református iskoláztatás hagyományai beleépültek Karácsony Sándor pedagógiájába. Az évszázadok során formálódott református pedagógia jó alapot teremtett és teremtett a diákoknak tudásuk kiszélesítésére és a közösségi magatartás kialakítására. A széles spektrumú koncepció hatékonyságát több neves református tudós igazolja. A bibliai alapon nyugvó mellérendelő viszony kialakítása embertársainkkal mindenki számára megadja a lehetőséget, hiszen egyenlő mértékben fogad el és tiszteli a másik embert. Karácsony Sándor koncepciója és tevékenysége azt szemlélteti, hogy a protestáns elveket miként lehet alkalmazni a gyakorlatban. Ő arra törekedett, hogy példát mutasson a neveltjeinek, és hogy tanúbizonyságot tegyen református hitéről. Tevékeny közösségi ember volt, aki nagy hatást gyakorolt tanítványi körére. Ezért szellemi örökségének ápolását több egyesület, intézmény, műhely fontosnak tartja napjainkban is. Ezeknek alapítói között megtalálhatjuk egykori tanítványait, de már azt újabb tanítványi csoport is.

Református Szemle 108.5 (2015)SzaktanulmányEgyháztörténet
Varga László45 -- 53

Versuch zur Formulierung der Einheitslehre der Drei-Einigkeit in unserer heutigen Sprache und mit unseren heutigen Begriffen. Nach meiner Erfahrung ist die Frage der Dreieinigkeit kein Problem bei den glaubenden Christen. Sie stehen mit Gott in persönlicher Verbindung und diese Beziehung wird von keiner theologischen Theorie gestört. Aber wir müssen es zur Kenntnis nehmen, dass unsere Gläubigen, vorwiegend ein großer Teil unserer Intelligenz, zwar ernst, aber von weitem sich Gott nähert. Sie erwarten von uns, über Gott sprechenden Fachleuten eine klare, allgemeinverständliche Antwort auf ihre Frage, wer das eigentlich ist, zu dem sie sich instinktiv hingezogen fühlen. Dazu taugen schon unsere tausendsiebenhundert jährigen Begriffe nicht. Nicht die Tatsache der Heiligen Drei-Einigkeit ist untauglich, sondern die Begriffe für ihre Erklärung. László Varga, dessen Schriften immer zur Diskussion veranlassen, geht von dieser Erkenntnis aus um die Einheitslehre in unserer heutigen Sprache und mit unseren heutigen Begriffen zu formulieren.

Református Szemle 101.1 (2008)Rendszeres teológia
Geréb Pál159 -- 166

Tavaszy Sándor szellemi öröksége a maga teljes jelentőségében akkor áll előttünk, ha megvizsgáljuk az ő szellemi fejlődését és meglátjuk, honnan indult ki és hová érkezett meg. Az életrajzi adatát csak keretül említjük.

Református Szemle 101.2 (2008)Rendszeres teológia
Varga László668 -- 677

The Origin of Sin. The origin of sin is a universally commonly discussed problem of theology. It can be clarified only from the original texts of the Bible. There we find a clear answer by its diverse teachers: Sin originates from bodily desires. In our terminology, bodily desires are the biological instincts. In the animal world instincts are specifically restricted. They are only active in necessary times and conditions; they assurae the harmony of nature. Man’s instincts are free; they are always active and biologically unrestricted. The millionaire works for more money, women are able and ready to copulate even while being pregnant, the lust for power is limitless, and even world domination can not fulfil it. Remaining uncontrolled, instincts can destroy all human societies. They must be controlled morally. Man is personally responsible to keep them under God-given moral control. That is the dignity and tragedy of being human. Instincts are biological forces, morally neutral, but by nature self-centered. Godgiven morals are always altruistic. Under the guidance of strong morals, instinct is the force that brings good economy into reality, secures family life, a well trained society. When instinct escapes from under the control of morals, it is a guideless, selfcentered, always active force, which is able to destroy every social human activity, even personal life. Human morals are always questionable. My rules are as valuable as anyone else’s. Only God-given morals can be unquestionable. That is the meaning of the tree of the knowledge of good and evil: Man is free to do as he wishes, but moral laws are not under man’s will. To do what moral say is the personal and social responsibility of man. So there is a permanent battle between the moral convictions and the urgings of the instincts striving to get from under it. Consequently sin is the act of self-centered instincts getting out from under the guidance of the God-given moral rules.

Református Szemle 100.3 (2007)Rendszeres teológia