Journal index

Bognárné Kocsis Judit18 -- 36

A vallás fogalmát nehéz meghatározni, de általában egy térben és időben adott, kulturálisan meghatározott formaként értelmezzük, amelyhez istenség(ek), hit, szertartás, hitélmény, vallási közösségek, tanítások, intézmények, szervezetek fogalmai tartoznak.

Református Szemle 109.1 (2016)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Bognárné Kocsis Judit562 -- 573

A református nevelés és oktatás történelmi hagyományainak és Karácsony Sándor munkáságának rövid áttekintése után kijelenthetjük, hogy a református iskoláztatás hagyományai beleépültek Karácsony Sándor pedagógiájába. Az évszázadok során formálódott református pedagógia jó alapot teremtett és teremtett a diákoknak tudásuk kiszélesítésére és a közösségi magatartás kialakítására. A széles spektrumú koncepció hatékonyságát több neves református tudós igazolja. A bibliai alapon nyugvó mellérendelő viszony kialakítása embertársainkkal mindenki számára megadja a lehetőséget, hiszen egyenlő mértékben fogad el és tiszteli a másik embert. Karácsony Sándor koncepciója és tevékenysége azt szemlélteti, hogy a protestáns elveket miként lehet alkalmazni a gyakorlatban. Ő arra törekedett, hogy példát mutasson a neveltjeinek, és hogy tanúbizonyságot tegyen református hitéről. Tevékeny közösségi ember volt, aki nagy hatást gyakorolt tanítványi körére. Ezért szellemi örökségének ápolását több egyesület, intézmény, műhely fontosnak tartja napjainkban is. Ezeknek alapítói között megtalálhatjuk egykori tanítványait, de már azt újabb tanítványi csoport is.

Református Szemle 108.5 (2015)SzaktanulmányEgyháztörténet
Püsök Sarolta252 -- 262

A konfirmációval kapcsolatos református egyházi tanításhoz viszonyítva a köztudatban élő nézetek gyakorta deviánsnak tekinthetők, a szent és profán elemek valamifajta keveredése mindenképp megfigyelhető. A kortárs református teológiai kutatás adósa a közegyháznak a konfirmációval kapcsolatos szent és profán elemekre vonatkozó irányadó, vagy legalább gondolatébresztő értékeléssel. A téma időszerű vonatkozásainak vizsgálatánál fontos módszertani követelmény, hogy az elméleti megközelítés gyakorlati helyzetfelméréshez kapcsolódjon. Az utóbbi kérdőívek által történt Kolozsvár, és a városokhoz viszonyítva hagyományőrző Kalotaszeg 36 egyházközségében. Az alábbi tanulmány nem kínál tökéletes irányba vezető konfirmációreformot, inkább tényfeltáró és vitaindító jellegű.

Református Szemle 104.3 (2011)Gyakorlati teológia
Horváth Iringó720 -- 727

Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteire vonatkozó 17–18. századi levéltári források kiadása 2005-től a fennmaradt korabeli tárgyak bemutatásával bővült ki. Ez a körülmény kiváló lehetőség az egyházközségek tulajdonában lévő, néhol feledésbe merült, használaton kívül rekedt textíliák feltérképezésére is. A kutatás kiterjed a források és a fennmaradt emlékanyag összevetésére is, ami a tárgyak újfajta megközelítését teszi lehetővé: sor kerül a textíliák gyülekezetben betöltött szerepének vizsgálatára, és az ennek függvényében kialakult megnevezéseik, jellemzőik meghatározására is. Jelen tanulmány a történelmi Küküllői Református Egyházmegye 1676-ban induló vegyes protokollumában szereplő, a gyülekezetek 1676-os jövedelemés vagyonösszeírásainak textíliákra vonatkozó adatait szeretné értelmezni.

Református Szemle 104.6 (2011)Egyháztörténet
Püsök Sarolta626 -- 635

Európa szenved, a 20. század vészterhes örökségét még nem sikerült feldolgoznia. Gyógyulatlan sebek, tabuk, előítéletek, egymásra sütött bélyegek maradtak a háborúk, rendszerváltások nyomán. Az egyének sorsa is hasonló, ráadásul a közösségek, a biztonságadó kötelékek fellazultak, és a sodródásban halmozódnak a összeütközések. A dolgok orvoslásáról addig álmodni sem lehet, ameddig mentalitásváltás nem történik, és ha az egymáshoz történő odafordulás be is következik, szükséges eltanulni a párbeszéd alapszabályait. Mit is jelent a dialógus?

Református Szemle 103.6 (2010)Rendszeres teológia
Püsök Sarolta601 -- 625

The Life-work Which Reveals the Delusion of Christianity, the Kierkegaardian Criticism of the Church and Christianity. Entropy is a main characteristic of the human world; consequently the Church also has a similar tendency. Criticism is in symbiosis with Christian life. One of the most important critical analysis of Christianity is made by Kierkegaard. To understand his life-work from the point of view of criticism, we have to deal with three important aspects: a) The religious influence in his childhood. His family comes from the Moravian tradition; he had the opportunity to examine the dark side of this tradition as wel. b) His relationship to other personalities belonging to the golden age of Denmark. This period is characterized by the intensive reception of Hegel. Kierkegaard could not agree with the Danish Hegelians, because his consequent subjectivity was in permanent polemics with the objectivity of speculative theology. c) The methodology of Kierkegaard – interpretation. The Danish thinker used two types of communication, the direct and the indirect one. The indirect communication is characteristic for his poetical, aesthetical works. This type of communication has a maieutical character, in this manner the writer helps the reader find the truth, but he never gives formulated definitions. An other characteristic of his works are the use of pseudonym for the name of writers’. Kierkegaard protests against the quoting of this works under his own name, because he personally does not agree whit the opinion of the authors. Kierkegaard’s writings at the beginning include aspects of criticism, but in the last period he mostly attacks Christianity. In 1850 was published his Training in Christianity. In this book we can find the main points of his criticism, but after bishop Mynster’s death in 1854 his criticism becomes the sharpest. The targets of his criticism are: the erroneous Church – concept and the problem of sate Church; the cheap grace; the different sins of clergies; the insufficiency of knowledge for true Christian faith, and the discrepancy between Christian teaching and personal life of religious teachers.

Református Szemle 100.3 (2007)Rendszeres teológia
Horváth Iringó863 -- 870

Textiles from the 18th Century at the Reformatted Congregations of Déva and Hátszeg. The two chosen congregations can be found in towns of the historical HunyadZarand region. Among the characteristics of this Transylvanian area is that it lost a major Hungarian population during the last centuries. Reformatted congregations died out so many historical and cultural monuments and objects were also lost in time. The congregations of Deva and Hatszeg have a specific character. In the last century many objects were moved here, on purpose to save them, from the surrounding churches, where no reformatted lived anymore. Unfortunately only a few textiles survived till our days: at Deva – two pieces, at Hatszeg – three pieces. One of them was donated to Deva, and one to Hatszeg, as we can read from the inscriptions on the textiles, telling us also by whom and when they became property of the congregation. From earlier documents can we localize another in scripted (the name of the donator and date) piece to Nagypesteny, now found at Hatszeg. But in case of two textiles we have no information about their origin. All five textiles, having a white cross fabric material of flax or cotton, were embroidered with colored silk and metallic threads, showing mostly floral patterns. The present study / article presents in detail these embroideries which are specific artifacts of the 18th century Transylvania.

Református Szemle 100.4 (2007)Egyháztörténet