Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Hankó-Nagy Alpár455 -- 476

A Református Szemle korábbi számaiban közölt tanulmányainkban rámutattunk arra, hogy milyen indokok és célok álltak a román kormánynak a bécsi döntés után alkalmazott kisebbségpolitikája mögött.[1, 2, 3] Elmondtuk, hogy ez a politika a délerdélyi magyarságra és implicite a református egyházra a szenvedések sokaságát zúdította, majd részletesen, csoportosítva ismertettük mindazokat az atrocitásokat, melyek ebben az időszakban református lelkészeket, tanítókat vagy a híveket, illetve a templomokat, iskolákat, egyházi épületeket érték. Jelen tanulmányunk célja rámutatni arra, hogy a kölcsönösségen alapuló nemzetiségi politika, és a magyarsággal szemben alkalmazott diszkriminatív kormányzati intézkedések miként akadályozták az Erdélyi Református Egyházkerület Romániában maradt részének mindennapi életét. Bemutatjuk a második világháború évei alatt folyamatosan érvényben levő ostromállapot-törvényeket, valamint ezek rendelkezéseinek (a gyülekezési tilalomnak, az utazási és nyelvhasználati korlátozásnak) az egyház életére gyakorolt bénító hatását.

Református Szemle 102.4 (2009)Egyháztörténet
Pap Géza640 -- 641

Szóra bírva – Kozma Zsolttal beszélget Tunyogi Lehel bemutatása

Református Szemle 102.5 (2009)EsszéEgyéb
Buzogány Dezső704 -- 722

Jelen tanulmány célja az, hogy Kálvin levelezéséből és kisebb, eddig még magyarra le nem fordított írásaiból vett adatokkal illusztrálja, esetleg árnyalja az Institutióban kifejtett elméleti államtanát és társadalomfelfogását, különösképpen az után, hogy strasbourgi száműzetéséből visszatért, és Genf, illetve a környék egyházi és társadalmi életének megszervezésre felszólították. Idői behatárolásunk tehát a század harmincas éveinek végétől számított tíz esztendő. Célunk, továbbá, megvizsgálni elméletének lecsapódását és működését a korabeli genfi társadalom különböző szintjein, illetve megragadni azon próbálkozásának egy-két részletét, hogy az egyház visszanyerje társadalmi szerepét és súlyát. Ez annyira érinti a helyi hatalom kérdéskörét, hogy sok esetben a magisztrátus kezéből kellett visszavennie azon szolgálatokat, amelyek, jellegüknél, rendelésüknél és rendeltetésüknél fogva, az egyházat és a lelkészeket illették meg.

Református Szemle 102.6 (2009)SzaktanulmányEgyháztörténet