Journal index

Tőkés István165 -- 170

Szentlélekről lévén szó, azzal a legyőzhetetlen akadállyal találkozunk, hogy lehetetlen a szokásos értelemben vett beszédmód. Nem beszélhetünk róla sem úgy, mint emberről, sem úgy, mint látható tárgyról, ugyanis emberi tapasztalati világunkon kívül esik. Itt különösképpen igaz a Kálvin megállapítása, hogy véges nem foghatja föl a végtelent.

Református Szemle 110.2 (2017)SzaktanulmányRendszeres teológia
Tőkés István189 -- 194

Mai emberen értjük azt az immár több mint 6 milliárdnyi társadalmat, amely benépesíti a földet „Jeruzsálemtől a végső határokig”. Születésénél fogva ez az embersokaság nem hívő, sem nem hitetlen. Bizonyos sarkítással az is mondható róla, hogy az állatvilághoz tartozik mint annak legkiválóbbja. Érdemileg a párnapos csecsemő nem több, mint a kisbárány, a kisoroszlán vagy a sasfióka. Ez a fokozatosan fejlődő lény abban különbözik mindenektől, hogy növekedése során kialakul benne az értelem és az együttjáró öntudat-önszemlélet és világszemlélet. Ez a sajátossága emeli az állatvilág fölé. Ilyen ő mint mai ember.

Református Szemle 102.2 (2009)SzaktanulmányRendszeres teológia
Tőkés István197 -- 206

Die Aufgaben unserer siebenbürgischen Exegese. Bei der Prüfung der exegetischen Probleme in ungarischer Sprache weist die Studie einerseits auf die Wichtigkeit der Kenntnis und der Darlegung der Vergangenheit heimischer exegetischer Literatur hin. Sie zeigt auch wie die Aufgaben zu lösen sind. Anderseits zeigt sie die Wegsuche der gegenwärtigen exegetischen Tätigkeit, betont besonders die Notwendigkeit einer Kommentarserie, die sich auf das ganze Neue Testament erstreckt.

Református Szemle 100.1 (2007)SzaktanulmányÓszövetség, Újszövetség