Journal index

Papp Zsolt156 -- 164

A bűn kérdésének helyes behatárolása Reinhold Niebuhr teológiájának egyik alapvető célkitűzése. A Szentírás szemszögéből a bűn számára is az Isten elleni lázadás ténye, amely társadalmi szempontból igazságtalanságot szül. A kicsinyes aggodalmat a bűn előzményének tekinti. A bukás mítosza, elmélete szerint a bűn nem a történelembe való beépülés lehetőségét jelenti, hanem a kísértés és bűn konstans valóságát szemlélteti.

Református Szemle 113.2 (2020)SzaktanulmányRendszeres teológia
Juhász Zoltán452 -- 481

Eduard Böhl 1864 őszén kapott kinevezést a bécsi Protestáns Teoló¬gia Fakultásának református dogmatikai tanszékére.  Az 1819-ben alapított intézményben  az ágostai hitvallású evangélikus felekezetű professzorok mellett egyedüliként képviselte a helvét hitvallású protestánsokat. Harmincöt éven át végzett tanári szolgálatának ideje alatt nemcsak dogmatikát és szimbolikát oktatott, hanem bibliai teológiát, keresztyén apologetikát, vallásfilozófiát és pedagógiát is.  A teológiai tudományok között mindenkor kitüntetett figyelmet szentelt egyfelől a krisztológia témakörének, más¬felől pedig – ami a szívéhez különösen is közel állt – az Ótestamentum hermeneutikai vizsgálatának.

Református Szemle 113.5 (2020)SzaktanulmányRendszeres teológia
Juhász Zoltán242 -- 265

Eduard Böhl, a 19. század második felének tudós teológusa 1864-től 1899-ig volt a bécsi Protestáns Teológiai Fakultás Református dogmatikai tanszékének professzora. A Habsburg-kormányzat 1818-ban központi rendelettel tiltotta be a birodalom egész területén élő diákok számára a külföldi egyetemjárást, hogy ezzel az intézkedéssel akadályozza meg a német egyetemek liberális szellemiségének beszivárgását.

Református Szemle 113.3 (2020)SzaktanulmányRendszeres teológia
Papp Zsolt377 -- 392

Reinhold Niebuhr realizmusának egyik táptalaja az a valóság volt, amelyet Detroit társadalmában tapasztalt meg. A szegénység, a társadalmi problémák, a kizsákmányolás szöges ellentétben álltak azzal a derűlátó szemlélettel, amelyet az általa is olvasott liberális teológia tanított az ember állapotáról és a társadalomban rejlő lehetőségekről. A Detroitban töltött időszak radikálisan realistává tette etikai szemléletét is.

Református Szemle 112.4 (2019)SzaktanulmányRendszeres teológia
Papp Zsolt403 -- 413

Reinhold Niebuhr etikájában, akárcsak társadalomszemléletében, különleges realizmussal szembesülhetünk. Ez a realizmus nem távolodik el a mennyei vonatkoztatási ponttól, viszont következetesen keresi a földi élet értelmét és etikai lehetőségeit. Reinhold Niebuhr számára nem kétséges, hogy a földi életet a maga Istentől kapott teljességében kell megélni, és tagadja azt a sztoikus megközelítést, amely a lélek zavartalanságában találja meg beteljesedési lehetőségeit. Az egyéni élet szervesen összekapcsolódik a közösségi léttel. Ez Niebuhr számára az egyik legfontosabb etikai kitörési pont, ugyanis ez már döntő lépés lehet az önzés leküzdésére.

Református Szemle 107.4 (2014)SzaktanulmányRendszeres teológia
Papp Zsolt283 -- 292

Reinhold Niebuhr tudományművelése összekapcsolta teológiáját a történelem és a filozófia mélyreható analízisével is. Írásainak interdiszciplináris jellege azt a célt szolgálta, hogy a történelem és társadalom területén megfogalmazott diagnózisai aláhúzzák az általa kidomborított bibliai felismeréseket.

Református Szemle 106.3 (2013)Rendszeres teológia
Papp Zsolt27 -- 45

Niebuhr sajátos építőköve a 20. század teológiájának. Önmagát nem tartotta olyan hivatásosnak, aki mintaszerűen tárná fel teológiai rendszerét. Munkái a megvilágosodás erjesztő erejével bírnak, de etikája nem illeszkedik a megszokott rendszeres teológiai ágba. Ez nála korántsem lázadás vagy következetlenség, hanem inkább lázas keresése azoknak a misztikus és mégis élő pontoknak, ahol Isten megváltoztatja a történelem folyamának irányát. Így a históriában is igyekezett felfedezni az élő Isten gondviselését.

Református Szemle 106.1 (2013)Gyakorlati teológia
Papp Zsolt270 -- 278

Hitbeli gondolkodásunkat áthatja az a logikus következtetés, hogy Isten jelen van a történelemben, és ezt nem az emberi tervezés és alkotás szabadságának stratégiája irányítja, hanem elsősorban a Mindenható szuverén akarata. A történelem tehát Isten gondviselésének, áldásának és részleges ítéleteinek színtere. Viszont történelmi tisztánlátásunkat az a tény is nehezíti, hogy a legtöbbször képtelenek vagyunk szubjektív értékelés nélkül szemlélni az eseményeket. Reinhold Niebuhr annak tulajdonítja szubjektív értékelés veszélyét, hogy amikor a történelem eseményeit vizsgáljuk, az érzelem kerül az események virtuális központjába, az értelem pedig kiszorul egy külső körre.

Református Szemle 105.3 (2012)Rendszeres teológia
Papp Zsolt166 -- 175

Tagadhatatlan, hogy bár a modern információs eszközökkel kiépített üzleti társadalom nem tartja magát istentagadónak, mégis ott tátong kendőzött bűnei között a meddő kérdőjel, az individualizmus, amely érzékelhetően rombol. Természetesen ezt a megállapítást nem morális cinizmussal, hanem építő szándékkal, a rehabilitáló megoldáskeresések alázatával tesszük, hiszen a céljaink köré tömörített életünkkel, intimitás- keresésünkkel mi magunk is részei vagyunk az egyénieskedő irányzatnak. Reinhold Niebuhr1 okfejtése azt segít megérteni, hogy az egyéni életfelfogásnál csak a közösségi önzés (érdek) a hangsúlyosabb.

Református Szemle 105.2 (2012)Rendszeres teológia
Papp Zsolt617 -- 625

Reinhold Niebuhr gondolkodása és az a képessége, ahogy a társadalom problémáit és igazságtalanságait az Isten Kijelentése által adott erkölcsi normarendszer alapján feltárta, őt a 20. századi amerikai társadalom és az egyetemes gondolkodás egyik kiemelkedő értelmiségi személyiségévé tette. Nem csupán teológus, hanem szociáletikus, közéleti személyiség és magával ragadó szónok volt egyaránt. Teológiai gondolkodását hivatalosan a neo-ortodoxia körébe sorolják. Reinhold Niebuhr hatása a 20. századi amerikai társadalomban egyedülálló volt. Nem dolgozott ki tulajdonképpeni teológiai rendszert, de arra törekedett, hogy a társadalom nagy problémáira irányuló megoldásokat egyetlen alternatívaként leszűkítse az Istenről szóló tudomány színterére.

Református Szemle 103.6 (2010)Rendszeres teológia
Juhász Zoltán590 -- 600

The Relationship of the Eucharist and Reconciliation in the Didaché. The author analyzes the relation of the Eucharist and reconciliation through one of the well-known writings of the Early Church – The Lord’s Teaching to the Nations Through the Twelve Apostles. Christianity has evolved from Judaism, and despite many differences there are still numerous similarities, overlaps as the feast, liturgy, prayer, Holy Communion and the renewal of the covenant. The meaning and content of the Eucharist went through several changes during the history of the Church, and differences of opinion on this point exist even in our days. The Eucharist is an important part of Christian faith which lives in the Parousia, through this Christians are in ongoing relation with the resurrected Lord. As a result of the reconciliation of Christ, the participation of Christians in the Eucharist enforces their relation to each other. The strong relationship between the Eucharist and reconciliation is clearly stated in the 8th verse of the 4th chapter of the Didaché: “for if ye are partakers in that which is immortal, how much more in things which are mortal”.

Református Szemle 100.3 (2007)Egyháztörténet, Rendszeres teológia