Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Tunyogi Lehel160 -- 168

Az előadás címében kijelölt téma szerint két kérdéskörre fogok összpontosítani. a missziói parancsra és arra, hogy mit jelent ez a presbiteri szolgálatra nézve, és igyekszem úgy beszélni ezekről, hogy minél közérthetőbb legyek, illetve hogy ami elhangzik, az hasznosítható legyen. Ennek ellenére vagy inkább ennek érdekében mégis kénytelen vagyok először az elméleti alapvetéseket tisztázni. Ezután pedig rátérek azokra a szolgálati lehetőségekre, alkalmakra, amikor a presbiter eleget tehet a missziói parancsban megfogalmazott követelményeknek, majd néhány gyakorlati tanácsot fogok felsorakoztatni a lelkész és presbiter közreműködésére vonatkozóan, hogy küldetésünket igazán, ténylegesen tudjuk közösen betölteni.

Református Szemle 109.2 (2016)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Tunyogi Lehel504 -- 512

Örvendek annak, hogy a szórványtéma az egyházi elöljáróság érdeklődésének homlokterébe került, viszont azzal is számolnunk kell, hogy minél felkapottabbá válik, annál több sztereotípia és félreértelmezés tapad hozzá, s ha ezeket nem is fogom mind érinteni, jó néhányat terítékre fogok ajánlani közülük.

Református Szemle 107.5 (2014)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Tunyogi Lehel643 -- 656

Hazai teológiai neveltetésemnél fogva akaratlanul is ahhoz szoktam, hogy nálunk, ha nem is kiélezett, de valamennyire éles különbséget szokás tenni a gyakorlati és az úgymond elméleti teológia, illetve a teológia gyakorlati és elméleti oldala között. Így hát bizonyos fenntartással, rejtett kétkedéssel fogtam hozzá Walter Brueggemann Uttered beyond Fear – Isaiah 43:1–5, Mark 6:47–52 című prédikációjának tanulmányozásához. Bár tudomásom volt arról, hogy Brueggemannt nemcsak egyetemi előadóként és interjúalanyként lehet hallani, illetve olvasni, hanem igehirdetőként is, arra számítottam, hogy olyan szakkifejezésekkel teletűzdelt és a valóságtól a tudományos absztrakció fellegeibe rugaszkodott szakszöveggel lesz dolgom, amelyet csak illemből lehet prédikációnak nevezni, s amely attól lett igehirdetés, hogy történetesen nem egyetemi katedráról, hanem valamelyik templom szószékről hangzott el.

Református Szemle 107.6 (2014)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Tunyogi Lehel250 -- 255

Ez a parabolatörténet Anthony de Mello jezsuita atyának egyik „abszurd egypercese”, One Minute Nonsense-e. Két szelet csend közé csúsztatott falatkányi sztoriszerűség, amelyet viszont több ideig lehet és kell emészteni, mint egy lakomai teljes ételsort.

Református Szemle 106.3 (2013)Ószövetség
Tunyogi Lehel245 -- 265

Szent Jeromos egyházatya így vall: „Amíg a Szentírás más könyveinek értelmezésében Órigenész mindenki mást fölülmúlt, addig az Énekek Énekének magyarázatával önmagát múlta fölül.” Órigenész úgy jut el az Énekek éneke magyarázatához, hogy előbb végigvezet az Ószövetség fontosabb énekein. „Bizonytalanságban vagyok – vallja be Órigenész – a felől, hány szereplője van a műnek. Imáitok segítségével azonban, az Úr sugalmazása nyomán négy szereplőt vélek találni benne: a vőlegényt és a menyasszonyt, hajadonokat, akik a menyasszonnyal, és ifjak csoportját, akik a vőlegénnyel vannak."

Református Szemle 103.3 (2010)Ószövetség
Tunyogi Lehel605 -- 616

„Egy testvér megkérdezte Pimén atyát: ’Mi hasznosabb, hogy beszélj, vagy hogy hallgass?’ Az öreg azt mondja: ’Aki Isten szeretetéből szól, jól teszi; ugyanúgy az is, aki Isten szeretetéből hallgat.’” Kr. u. 4–5. században az azóta „sivatagi atyáknak” nevezett közösség tagjai relevánsnak minősülnek a mai kor számára is. Történeteiknek, de főképpen mondásaiknak írásba foglalt emléke a Paterikonban, vagy Apophtegmata Patrumban, azaz a szerzetes atyák bölcs szavainak és cselekedeteinek gyűjteményében maradt fenn.

Református Szemle 103.6 (2010)Gyakorlati teológia
Tunyogi Lehel485 -- 495

A Biblia egy jellegzetes betűvel kezdődik, s ez pedig a B betű, aminek az a jelentése, hogy „ház”. Tágabb értelemben azt jelenti, hogy „otthon”. Így egy kis belemagyarázással úgy okoskodhatunk, hogy a Szentírás ezzel a betűvel mintegy kifejezésre juttatja azt a kegyelmi tényt, hogy Isten mindenekelőtt otthont akar nekünk biztosítani. A festmény központi üzenete az atya ölelésében jut kifejezésre. Közelebbről nézve, jól látható, hogy a bal kéz egy férfikéz. Atyai kéz. Erős ujjai szét vannak tárva – tartani és támogatni, megőrizni és óvni próbál. A jobb kéz pedig egy női kéz. Anyai kéz. Nem erővel fog át, hanem a szeretet gyöngédségével kíván vigasztalóan simogatni. Itt rejlik a „kód”: Istennek – mint szülőnek – a szeretete: egyszerre atyai és anyai szeretet.

Református Szemle 103.5 (2010)Gyakorlati teológia
Tunyogi Lehel357 -- 367

A Váradi Biblia laptükre mutatja, hogy a Szentírás fordításának két hasábba tördelt főszövegét körös-körül más, kisebb méretű betűkkel szedett jegyzet-szigetecskék övezik: a könyvek és fejezetek élén található szövegdobozokba foglalt címfeliratok, és a mindkét függőleges margóra nyomtatott margináliák. Tartalmuk és jellegük szerint a jegyzetek három csoportba sorolhatók: summáriumok, glosszáriumok, és textuáriumok.

Református Szemle 103.4 (2010)Ószövetség
Tunyogi Lehel404 -- 410

Az emberi gondolkodás, fogalmazási mód, emlékezés (szinte) kötelezően képhez kötött, képszerű, már-már természetszerűen képalkotó. A magyar nyelvünk is a képből származtatja a képzeletet, s ellentmondásos módon, minél inkább képzelünk, képhez kapcsolunk valamit, annál messzebbre távolodunk el attól, amit közmegegyezéssel valóságnak tekintünk. S mikor így fogalmazok, hogy „valóságnak tekintünk”, újból csapdába kerülök, mert a tekintet a kép megragadásának a közege, s ez által újból visszajutok oda, ahonnan kiindultam; oda, hogy: minél képszerűbb vagyok, annál távolabb kerülök az ún. valóságtól. Képletesen (ismét „kép”): a kép kelepcéje a legképtelenebb képzet. Ezt megérteni, nem kis képzeletet igényel.

Református Szemle 102.4 (2009)Rendszeres teológia
Kelemen Attila348 -- 356

Evangelisation through reformed eyes. This study was presented at a small conference of reformed and catholic theologians. The presentation of evangelisation through a reformed prism is underlined by thoughts of great reformed predecessors. There are five points, all presenting a different aspect of this question. The first treats the fashion of evangelisation. Because of the fact that evangelisation, as a term is not firmly identified, using different slogans and dealing with evangelisation as a fashion could be dangerous. This is why a good definition with the approval of all Christian churches is needed. Another important thought of this first point is the fact, that evangelisation is not new, by no means a fashion, it is only the submission to an ancient, biblical command of the great mission. The second point presents the biblical roots of evangelisation through the New Testament, with the conclusion, that evangelisation has to be done within and outside the church, and that preaching itself is in fact evangelisation. The third point explains the slightly synonymous terms of evangelisation, mission and church building by using the works of Sándor Tavaszy, Sándor Makkai and Lajos Imre, with special attention to the differences concerning evangelisation being mission outside or within the church. The fourth point discusses evangelisation viewed as mission. In the first sub point evangelisation is viewed as inner-mission, without which a living congregation and blooming church-life is unthinkable. The second sub point presents evangelisation as outermission, underlining, that these two do not depend on each other, but have to be done together at the same time. The fifth and last point is on classic evangelisation. Here it is said, that the base and background of all evangelisation movements is and has to be the Holy Spirit. It is this point of the study that summarizes the basic and essential parts of the evangelising preaching. The study ends by the final conclusion, that evangelisation can only be done by the church.

Református Szemle 100.2 (2007)Gyakorlati teológia
Tunyogi Lehel207 -- 223

A Makar(i)ological Introduction to the Book of Psalms. The Notion of Happiness as 'ashrey in the Book of Psalms. The title of this short study is a double allusion: partly to the character of notiondefinition – not so much the scientific purpose as the biblicity is emphasized by using logical as an attribute – and partly to the viewpoint of text-interpretation – the makar(i)oticity of the Psalms-analysis. Nevertheless, the compiler does not offer more than some introductory remarks, suggesting further reflection upon that variously designated something, which concerns everybody and which is most commonly understood as “happiness”.

Református Szemle 100.1 (2007)Ószövetség