Journal index

Nagy Eszter237 -- 266

A kutatásom fő célja az volt, hogy a kötődéselmélet pszichológiai dimenzióit teológiai keretbe helyezzem. Konkrétan azt céloztam meg, hogy Bowlby munkájából eredő széles körű értelmezéseket vizsgáljam gyakorlati-teológiai szempontból, különös hangsúllyal a lelkészi és lelkészi-teológiai szempontokra. Így kívánok hidat építeni a pszichológia és a teológia szakterületei között. Környezetünkben bizonyos értékek hiteles követeiként a lelkipásztorok kiemelkedő szerepet töltenek be a gyülekezeti közösségekben. Az értékeket, amelyeket képviselnek, és azt, ahogyan ezt teszik, jelentős mértékben befolyásolják az egyéni jellemzőik, beleértve az uralkodó kötődési mintázataikat és azokat az érzéseket, amelyeket szakmájuk során tapasztalnak. A kutatásom első része egy rövid áttekintést nyújt John Bowlby kötődéselméletéről és az általa körvonalazott különböző kötődési mintázatokról. Ebben a következő szakaszban bemutatom egy empirikus tanulmány eredményeit, amelyet aktív lelkészek körében végeztem a Román Református Egyházban, különös hangsúllyal a bizonytalan kötődési mintázatok azonosítására ebben a csoportban. A lelkipásztorokat arra kértük, hogy anonim módon, önkéntesen töltsék ki a kérdőívet, bepillantást nyújtva személyiségükbe és kötődési mintázataikba. Ennek az elemzésnek az eredményei hasznos információkat nyújtanak a lelkészi közösség számára is.

Református Szemle 116.3 (2023)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Nagy Eszter139 -- 168

„A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében”– vallja John Bowlby pszichológus. Kutatásom által hidat képezek a kötődéselmélet pszichológiai síkon megalapozott elmélete és a pásztorálteológia között. Célom arra rávilágítani, hogy a gyermekkorban kialakuló kötődési minták (biztonságos, szorongó-elkerülő, szorongó-ambivalens és dezorganizált) hatással vannak a felnőtt létre, jelen esetben a lelkipásztorok, mint a gyülekezet élén álló vezető személyek kapcsolati rendszereire. Ennek feltérképezéséhez az empirikus kutatás módszereit is segítségül hívtam. A feltárt kötődési minták és a lelkipásztori szolgálat közötti összefüggéseket az érzelemközpontú terápia (ÉFT) fényében körvonalazom, és lelkigondozói szemszögből mutatok rá a nem biztonságos kötődésűek gyógyulásának lehetőségeire az intim kapcsolatokon belül.

Református Szemle 116.2 (2023)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Nagy Eszter642 -- 655

Rolf Theobold könyvének központi kérdése: hogyan tudunk a rendelkezésre álló idő rövidsége ellenére olyan lelkipásztori beszélgetéseket folytatni, amelyek célja a problémák megoldása? A rövid távú lelkigondozás gyakorlatával kapcsolatos másik igazság az, hogy minden út az első lépés megtételével kezdődik. Sem a tanácsadó, sem a tanácskérő nem várhat azonnali megoldást minden gondra. A megoldás felé vezető úton szükség van egy kezdeti impulzusra, ezért a hangsúly nem az azonnali gyógyulásra, hanem a bátorítás és támogatás azonnali szavára kerül. Gunther Schmidt szerint a megoldáshoz vezető úton szerzett tapasztalatokról szóló visszajelzés ugyanolyan fontos, mint annak elfogadása, hogy a probléma megváltozott felfogása már valódi változáshoz vezet. A megoldások kialakítására való hajlamot is meg kell tanulnunk, hasonlóan a születésünktől kezdve elsajátított tulajdonságokhoz. Rolf Theobold könyvének számos gyakorlati javaslata mellett szükséges elgondolkodni a szerző saját meggyőződésén is, hogy a rövid távú lelkigondozás nem korlátozódhat a felszínes „gondolkodj pozitívan” (jó) tanácsokra, hanem mély hitet és Istenbe vetett bizalmat is igényel.

Református Szemle 115.6 (2022)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Nagy Eszter511 -- 532

Rolf Theobold Kurzzeit-seelsorge című könyvének első hat fejezete főként a rövid tartamú lelkigondozás elméleti megalapozását tartalmazza. A könyv következő fejezeteinek tartalmi ismertetése a rövid tartamú lelkigondozás gyakorlatának ismertetése során fog nagyobb hangsúlyt kapni. Az elméleti megalapozása során betekintést nyerhettünk Milton Erickson és utódai által kidolgozott rövid terápia azon lépéseibe, amelyek alapját képezik a rövid tartamú lelkigondozói beszélgetésnek is. Ezen kívül a szerző külön alfejezetben tárgyalja a rendszerszemlélet és a konstruktivizmus alapjait, amelyek a rövid tartamú lelkigondozás filozófiai hátterét képező elméletek. Timm H. Lohse Villámbeszélgetések című könyvére többször is történik utalás, ugyanis ez alap referencia egy olyan szintű lelkigondozói beszélgetésnek, amely jó, ha a rövid idő ellenére is hatásosnak bizonyul. Lohse könyve bepillantást nyújt a villámbeszélgetések különös törvényszerűségeibe, lehetőségeibe és csapdáiba, ezért fontos adaléka az elméleti résznek. Ki kivel találkozik egy lelkigondozói beszélgetés során? – erre a kérdésre válaszolt Steve De Shazer azáltal, hogy a személyiségmodellek alapján három kategóriába sorolta a segítségkérők csoportját. Összeségében a rövid tartamú lelkigondozás elméleti megalapozásának fókuszát a megoldásorientált gondolkodás képezi, amelyhez kiegészítésként szolgálhat a csodakérdés megismerése is.

Református Szemle 115.5 (2022)Recenzió, kritikaGyakorlati teológia
Juhász Tamás, Kiss Jenő494 -- 536

Otto Weber (1902–1966) 1938-as német Institúció-fordítását nemcsak a Kálvintól származó fejezetcímeket mutató tartalomjegyzékkel látta el, hanem a fejezeteken belül az egyes pontok tartalmára utaló alcímeket is írt. Ez a részletes tartalomjegyzék a német olvasó számára megkönnyítette Kálvin nagy művének forgatását. A részletes német tartalomjegyzék magyar fordítása ugyanezt a könnyítést kívánja a magyar olvasóknak is nyújtani. A szöveget fordította Juhász Tamás. A fordítást lektorálta: Kiss Jenő.

Református Szemle 112.5 (2019)SzaktanulmányRendszeres teológia
Kiss Jenő461 -- 472

"Az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik" 5Móz 8,3. Ebben az igeversben egy olyan kifejezés áll, amelyet, semlegessége és általánossága miatt többféleképpen lehet magyarázni. Az, hogy e kifejezésnek milyen jelentést tulajdonítanak, leginkább attól függ, hogy az írásmagyarázó milyen értelmezési kerethez folyamodik segítségért.

Református Szemle 103.5 (2010)Ószövetség
Kiss Jenő145 -- 154

Az alábbiakban az első két vallomásszöveget, Jer 11,18–23-at és 12,1–6-ot vesszük közelebbről szemügyre. Célunk az, hogy e szövegrészek tartalmi sajátosságait meghatározzuk és leírjuk, hogy a próféta panaszait később összehasonlíthassuk az ÚR panaszaival. Akárcsak JHWH panaszainak esetében, a prófétai panaszok elsődleges üzenetét a vallomásszövegekben feltárható eredeti prófétai panaszok alapján írjuk körül. Így elengedhetetlen a fentebb megnevezett szövegrészek irodalomkritikai vizsgálata.

Református Szemle 102.2 (2009)Ószövetség
Kiss Jenő5 -- 14

Jelen tanulmánynak az a célja, hogy meghatározza és leírja az egymás mellett található isteni és prófétai panasz közötti viszonyt. Ennek érdekében először megvizsgálja a JHWH panaszait (I.), majd a próféta „vallomásait” (II.), hogy kidomborítsa azok formai és tartalmi sajátosságait. E sajátosságok alapján bemutatja a panaszszövegekből kirajzolódó isten- és prófétaképet, majd összeveti őket egymással (III.).

Református Szemle 102.1 (2009)Ószövetség
Kiss Jenő420 -- 431

E tanulmány két részből áll. Az első rész a Románia Református Egyház (főként az Erdélyi Református Egyházkerület) konfirmációi előkészítési és konfirmálási gyakorlatát írja le és értékeli, a második pedig vázolja a konfirmációi előkészítés és a konfirmálás egyik, a maitól eltérő lehetséges útját. Az első rész lelkipásztori tapasztalataimon, a teológiai hallgatókkal folytatott beszélgetéseken, a kolozsvári gyülekezetekben tartott katekétikai gyakorlatok során szerzett tapasztalatokon, a segédlelkipásztorokkal, valamint a lelkipásztorokkal folytatott beszélgetéseken alapszik, így inkább empirikus és személyes jellegű. Célja, hogy rámutasson a jelenlegi gyakorlat problémáira, valamint teológiai, ekléziológiai és társadalmi hátterére és így azt érthetővé tegye. A második rész főleg a fejlődéslélektan és a módszertan újabb, de időközben meghonosodott nézeteire támaszkodik, és így inkább elvi jellegű. Célja felmutatni, hogy milyen lehetőségeket hordoz, és milyen következményekkel jár a katekézisre nézve, ha figyelembe vesszük a gyermek fejlődésbeli sajátosságait és a didaktika újabb felismeréseit. Az ennek alapján megfogalmazott javaslat figyelembe veszi a katekézis lehetőségeit, amelyeket az első rész tár fel, de útkeresésében nem a lehetőségekből, hanem az elvi-teológiai megfontolásokból kíván kiindulni – attól a meggyőződéstől indíttatva, hogy nem az elvnek kell a gyakorlathoz, hanem a gyakorlatnak az elvhez alkalmazkodnia.

Református Szemle 102.4 (2009)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Kiss Jenő383 -- 396

Az előbbi részben a JHWH panasza mellett álló prófétai panaszok közül Jer 11,18–23-at és 12,1–6-ot vizsgáltuk meg. Most Jer 15,10–21-et tanulmányozzuk. Célunk itt is a prófétai panasz tartalmi sajátosságainak kidomborítása, hogy azt összehasonlíthassuk a JHWH panaszával. E prófétai panasz tartalmi sajátosságát a bennük fellelhető legrégibb szövegréteg alapján írjuk le. Ezért versről verse haladva megvizsgáljuk Jer 15,10–21-et tartalmi, irodalomkritikai és redakciókritikai szempontok alapján (1.). Ezután, a rekonstruált prófétai panasz alapján, leírjuk e panasz tartalmi sajátosságait (2.)

Református Szemle 102.4 (2009)Ószövetség