Journal index

Simon Attila533 -- 546

Ez a tanulmány Kálvin hatalmas írott hagyatékának csupán egyik szelete alapján vizsgálja, hogy a reformátor miként használta az örök élet és a halál fogalmát. A zsoltárok könyvéhez és a János evangéliumához írt kommentárja, valamint levelezései jól érzékeltetik, hogy az Isten által teremtett embernek milyen változásokon kell átesnie, hogy a halállal való szembenézés súlyos próbájában az örök élet reménysége tudjon enyhülést és segítséget nyújtani számára. Kálvin biztos talajon áll az örök élet és az örök halál állapota tekintetében, viszont az eszkhatológiai kérdések tekintetében hol magabiztosan fogalmazza meg állításait, hol pedig elbizonytalanodva vallja be: nem bizonyos abban, hogy magyarázata megfelel Krisztus szavainak.

Református Szemle 115.5 (2022)SzaktanulmányRendszeres teológia
Simon Attila229 -- 243

Ez a rövid tanulmány a siratóénekek rendszerezése és formai kapcsolatuk tekintetében fogalmazott meg néhány észrevételt. A siratóénekek mint a gyász kifejezési formái, ha nem is jelentős mértékben, de egyaránt megtalálhatóak az Ószövetség történeti, prófétai és tanítói könyveiben, tehát szorosan hozzátartoznak az ószövetségi zsidó nép történelméhez. Az általunk használt kutatási eredmények a következőre engednek következtetni a qínáh-strófával kapcsolatban: az ószövetségi irodalomban megtalálható két dávidi gyászének nem szolgáltat példát arra, hogy a siratóénekek formái a korábbi keletkezésű gyászénekek formáit követik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a qínáh-strófának prófétai irodalomban való használata nem a zsidó gyászénekek formájára vezethető vissza, csupán azt, hogy ezt az Ószövetség anyagából egyértelműen nem lehet kimutatni. Ugyanakkor nem állnak rendelkezésünkre azok a gyászénekgyűjtemények sem, amelyekre az Ószövetség utal, és amelyek segíthetnének e kérdés tisztázásában. A jajmondások formai elemzése rendjén azt láthattuk, hogy a gyászkiáltásokban megjelenő „jaj” az emberi fájdalom vagy félelem kifejezésére szolgál, míg az Ámós próféta könyvében olvasható jajmondások esetében – a formai egyezés ellenére – a jajok inkább a próféta felháborodásának kifejezésére szolgálnak a nép vagy egyes személy bűnös magatartása miatt, s ugyanakkor feddő célzatúak. A gyász kifejezése szükségszerű velejárója volt a zsidó nép életének, de amint azt a gyászénekek és gyászkiáltások ószövetségi előfordulásai is mutatják, az Isten és ember történetében nem a halálnak, hanem az életnek kell nagyobb hangsúlyt kapnia.

Református Szemle 112.3 (2019)SzaktanulmányÓszövetség
Kovács Mária834 -- 862

Goldschmiedearbeiten aus Reformierten Kirchengemeinden Deva und Hatszeg (16–18. Jahrhundert). Die Goldschmiedearbeiten die in dieser Artikel verarbeitet sind auch heute Eigentümer der gemeinden aus Reformierten Kirchenkreis Hunyad–Zaránd. Ich versuchte alle mögliche Informationen versammeln und so ein Überblick von die künstliche Richtungen der reformierte Patronen dieses Gebietes in 16–18 Jahrhunderten machen. Leider in vorigem Zeit hat man sehr wenig mit diese Theme beschaeftigt. Unsere Analyse will neben der fachmaessige Beschreibung auch ein Spiegel für die alltaegliche Leben, Gebrauche und Fachniveau der vorigen Jahrhundertes sein. Die verarbeitete Goldschmiedearbeiten kommen aus 8 verschiedene Kirchengemeinden und sie sind heute in Deva und Hatszeg. Sie sind so ornamental, wie förmlich sehr heterogen: Werke von unbekannten Meistern aus dem 15–16 Jahrhundert, Objekte der Meister aus Kronstad, Hermanstadt und Klausenburg. Neben dem spaetgotischem Kelch finden wir ein renessantischer Pokal, auch barockzeitliche und klassische Objekte.

Református Szemle 100.4 (2007)Egyháztörténet