Folyóirat index

Simon Attila229 -- 243

Ez a rövid tanulmány a siratóénekek rendszerezése és formai kapcsolatuk tekintetében fogalmazott meg néhány észrevételt. A siratóénekek mint a gyász kifejezési formái, ha nem is jelentős mértékben, de egyaránt megtalálhatóak az Ószövetség történeti, prófétai és tanítói könyveiben, tehát szorosan hozzátartoznak az ószövetségi zsidó nép történelméhez. Az általunk használt kutatási eredmények a következőre engednek következtetni a qínáh-strófával kapcsolatban: az ószövetségi irodalomban megtalálható két dávidi gyászének nem szolgáltat példát arra, hogy a siratóénekek formái a korábbi keletkezésű gyászénekek formáit követik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a qínáh-strófának prófétai irodalomban való használata nem a zsidó gyászénekek formájára vezethető vissza, csupán azt, hogy ezt az Ószövetség anyagából egyértelműen nem lehet kimutatni. Ugyanakkor nem állnak rendelkezésünkre azok a gyászénekgyűjtemények sem, amelyekre az Ószövetség utal, és amelyek segíthetnének e kérdés tisztázásában. A jajmondások formai elemzése rendjén azt láthattuk, hogy a gyászkiáltásokban megjelenő „jaj” az emberi fájdalom vagy félelem kifejezésére szolgál, míg az Ámós próféta könyvében olvasható jajmondások esetében – a formai egyezés ellenére – a jajok inkább a próféta felháborodásának kifejezésére szolgálnak a nép vagy egyes személy bűnös magatartása miatt, s ugyanakkor feddő célzatúak. A gyász kifejezése szükségszerű velejárója volt a zsidó nép életének, de amint azt a gyászénekek és gyászkiáltások ószövetségi előfordulásai is mutatják, az Isten és ember történetében nem a halálnak, hanem az életnek kell nagyobb hangsúlyt kapnia.

Református Szemle 112 / 3 (2019)SzaktanulmányÓszövetség