Folyóirat index

Papp Zsolt156 -- 164

A bűn kérdésének helyes behatárolása Reinhold Niebuhr teológiájának egyik alapvető célkitűzése. A Szentírás szemszögéből a bűn számára is az Isten elleni lázadás ténye, amely társadalmi szempontból igazságtalanságot szül. A kicsinyes aggodalmat a bűn előzményének tekinti. A bukás mítosza, elmélete szerint a bűn nem a történelembe való beépülés lehetőségét jelenti, hanem a kísértés és bűn konstans valóságát szemlélteti.

Református Szemle 113 / 2 (2020)SzaktanulmányRendszeres teológia
Erős Joó Béla253 -- 277

János evangélista előszeretettel használ kettős vagy többszörös értelmű szavakat. Perikópánkban két ilyennel is találkozunk, amelyek döntően befolyásolhatják a szöveg értelmét. Eddig ezt az igerészt és azon belül e két kritikus szót: katalambano és anamarthetos egyféleképpen fordítottuk és értelmeztük, ezért egy összetett, sokrétű, több síkon mozgó történetet próbáltunk meg egysíkúan értelmezni. Ezeket a rejtett dimenziókat fel lehet és fel kell tárni azáltal, hogy a többértelmű vagy több mindenre utaló szavak üzenetét megfejtjük, és komolyan vesszük

Református Szemle 111 / 3 (2018)SzaktanulmányÚjszövetség
Visky Sándor Béla619 -- 631

Ez a dolgozat a felmentés problémáját elemzi Vladimir Jankélévitch gondolkodásában. A felmentés a sértett fél azon próbálkozása, hogy a mélyen elrejtett emberi gonoszságon túl olyan külső mozzanatokat találjon, amelyek motiválhatták az elkövetőt. Az oknyomozó eltökéltségével keresi a választ az unde malum? kérdésére.

Református Szemle 110 / 6 (2017)SzaktanulmányRendszeres teológia
Fazakas Sándor657 -- 677

Nem sokkal a rendszerváltás után a kutató egy időközben nyugalmazott lelkipásztort egy 1962-ből származó jelentéssel ajándékozott meg. A jelentés őróla szólt, még teológus éveiből. A tartalom, illetve a jellemzés az Állambiztonsági Szolgálatnak volt címezve, s röviden összefoglalva ez olvasható benne: a fiatalember „tehetségtelenebb, mint az apja”, „siralmasan gyenge”, mindenképpen meg kell akadályozni, hogy apja helyére kerüljön a gyülekezetben. Az élet fintora, hogy néhány évtizeden át a jelentő és a megfigyelt ugyanannak a lelkészi munkaközösségnek volt a tagja. Az áldozat, miután hirtelen birtokába került a jelentésnek, a következő alkalmon szó nélkül a jelentéstevő asztalára tette annak másolatát. Többé nem találkoztak. Az egykori ügynök elmaradt a köri találkozókról, s egy év múlva meghalt. Az egykori célszemély ma így vall erről: magamat is vádolom, nem lett volna szabad megállni félúton.

Református Szemle 107 / 6 (2014)SzaktanulmányRendszeres teológia
Varga László668 -- 677

The Origin of Sin. The origin of sin is a universally commonly discussed problem of theology. It can be clarified only from the original texts of the Bible. There we find a clear answer by its diverse teachers: Sin originates from bodily desires. In our terminology, bodily desires are the biological instincts. In the animal world instincts are specifically restricted. They are only active in necessary times and conditions; they assurae the harmony of nature. Man’s instincts are free; they are always active and biologically unrestricted. The millionaire works for more money, women are able and ready to copulate even while being pregnant, the lust for power is limitless, and even world domination can not fulfil it. Remaining uncontrolled, instincts can destroy all human societies. They must be controlled morally. Man is personally responsible to keep them under God-given moral control. That is the dignity and tragedy of being human. Instincts are biological forces, morally neutral, but by nature self-centered. Godgiven morals are always altruistic. Under the guidance of strong morals, instinct is the force that brings good economy into reality, secures family life, a well trained society. When instinct escapes from under the control of morals, it is a guideless, selfcentered, always active force, which is able to destroy every social human activity, even personal life. Human morals are always questionable. My rules are as valuable as anyone else’s. Only God-given morals can be unquestionable. That is the meaning of the tree of the knowledge of good and evil: Man is free to do as he wishes, but moral laws are not under man’s will. To do what moral say is the personal and social responsibility of man. So there is a permanent battle between the moral convictions and the urgings of the instincts striving to get from under it. Consequently sin is the act of self-centered instincts getting out from under the guidance of the God-given moral rules.

Református Szemle 100 / 3 (2007)Rendszeres teológia