Journal index

Kolumbán Vilmos József432 -- 444

Már gyermekkorában felfigyeltek kivételes emlékezőtehetségére. Úrvacsoraosztáskor egyszeri hallás után megtanulta a bibliai aranymondásokat. Tehetségével és a történelem iránti vonzódásával Enyeden is hamar kitűnt diáktársai közül, s az sem zavarta, ha a társai, sőt tanárai kinevették amiatt, hogy mindenféle régi iratot összevásárolt. Rokonként és szervezőként ő is részt vett az 1763-ban elhalálozott anyai nagybátyja, Hermányi Dienes József könyveinek és kéziratainak árverezésénél, sőt rálicitált a régi kéziratokat gazdasági céllal megvásárolni kívánó örmények áraira, és így került birtokába anyjai nagybátyja bibliotheca ambulansnak, vagyis mozgó könyvtárnak is nevezett felbecsülhetetlen értékű hagyatéka.

Református Szemle 107.4 (2014)SzaktanulmányEgyháztörténet