Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Magyar Balázs Dávid17 -- 48

A Registres du Conseil de Genève fennmaradt jegyzőkönyvei szerint csaknem tíz esztendővel a nagy reformátor, Kálvin János halála után, 1575. május 17-én Jean Trembley, a Saint Gervais és Saint Pierre gyülekezet lelkipásztora viharos hangvételű prédikációt mondott el, amelyben a fiatal városállam morális életét Sodoma és Gomora lakosságának romlottságához hasonlította. Igehirdetése városszerte visszatetszést keltett. Polgárok százai vonultak az utcára, és felmentését követelték. Kérdés azonban, hogy mi váltotta ki a Béza Theodor családjához is közel álló, „lánglelkű” prédikátor határozott fellépését, hiszen a helyi lakosság erkölcsi helyzetét és magaviseletét vizsgáló források szerint Genfben csak elvétve fordultak elő a szodómiával kapcsolatos bűnesetek. Viszont a reformátor sokszínű egyház- és társadalomformáló szolgálatára vonatkozó cikkek, tanulmányok és monográfiák nyomán jelentős kérdés az is, hogy vajon miképpen tekintett Kálvin az effajta, például a homoszexualitás, a pedofília és a bestialitás szexuális magatartásformák teológiai, etikai és jogi megítélésére, illetve minősítésére.

Református Szemle 112.1 (2019)SzaktanulmányEgyháztörténet, Rendszeres teológia
Rezi Elek537 -- 550

Közismert, hogy a keresztyén teológiában a társadalometikai kérdések iránti érdeklődés a 21. század első évtizedében élénkült meg. Ez azzal magyarázható, hogy a társadalomban élő teológia és egyház nem maradhat néma a változó társadalomban jelentkező problémákat illetőleg. Ezeknek sokasága közül tanulmányomban a globalizáció társadalometikai vetületeivel és vonzásköreivel foglalkozom.

Református Szemle 112.5 (2019)SzaktanulmányRendszeres teológia
Papp Zsolt377 -- 392

Reinhold Niebuhr realizmusának egyik táptalaja az a valóság volt, amelyet Detroit társadalmában tapasztalt meg. A szegénység, a társadalmi problémák, a kizsákmányolás szöges ellentétben álltak azzal a derűlátó szemlélettel, amelyet az általa is olvasott liberális teológia tanított az ember állapotáról és a társadalomban rejlő lehetőségekről. A Detroitban töltött időszak radikálisan realistává tette etikai szemléletét is.

Református Szemle 112.4 (2019)SzaktanulmányRendszeres teológia
Papp Zsolt403 -- 413

Reinhold Niebuhr etikájában, akárcsak társadalomszemléletében, különleges realizmussal szembesülhetünk. Ez a realizmus nem távolodik el a mennyei vonatkoztatási ponttól, viszont következetesen keresi a földi élet értelmét és etikai lehetőségeit. Reinhold Niebuhr számára nem kétséges, hogy a földi életet a maga Istentől kapott teljességében kell megélni, és tagadja azt a sztoikus megközelítést, amely a lélek zavartalanságában találja meg beteljesedési lehetőségeit. Az egyéni élet szervesen összekapcsolódik a közösségi léttel. Ez Niebuhr számára az egyik legfontosabb etikai kitörési pont, ugyanis ez már döntő lépés lehet az önzés leküzdésére.

Református Szemle 107.4 (2014)SzaktanulmányRendszeres teológia
Fazakas Sándor657 -- 677

Nem sokkal a rendszerváltás után a kutató egy időközben nyugalmazott lelkipásztort egy 1962-ből származó jelentéssel ajándékozott meg. A jelentés őróla szólt, még teológus éveiből. A tartalom, illetve a jellemzés az Állambiztonsági Szolgálatnak volt címezve, s röviden összefoglalva ez olvasható benne: a fiatalember „tehetségtelenebb, mint az apja”, „siralmasan gyenge”, mindenképpen meg kell akadályozni, hogy apja helyére kerüljön a gyülekezetben. Az élet fintora, hogy néhány évtizeden át a jelentő és a megfigyelt ugyanannak a lelkészi munkaközösségnek volt a tagja. Az áldozat, miután hirtelen birtokába került a jelentésnek, a következő alkalmon szó nélkül a jelentéstevő asztalára tette annak másolatát. Többé nem találkoztak. Az egykori ügynök elmaradt a köri találkozókról, s egy év múlva meghalt. Az egykori célszemély ma így vall erről: magamat is vádolom, nem lett volna szabad megállni félúton.

Református Szemle 107.6 (2014)SzaktanulmányRendszeres teológia
Literáty Zoltán560 -- 573

A Szentírás különböző szövegei különböző módon fogalmaznak a válásról és a házasságról. Ezek a különbözőségek sok esetben a korabeli kontextusból adódnak. Emiatt minden szöveget, amely a házasságról és különösképpen a válásról szól, először is alaposan meg kell vizsgálni az adott történelmi kor és az adott élethelyzet viszonyaiban. A keresztyén etikai útmutatások megfogalmazása nem jelentkezhet a bibliatudományok közvetlen gyümölcseiként. Az etikai összefüggésrendszer csakis akkor lehet érvényes, ha a rendszeres tudományok eredményeképpen kapjuk meg. Ez az út a megszokott módon a Sancta Scriptura a sui ipsius interpress elv alapján a témához szorosan kapcsolódó locusokat veszi alapul és vonja le következtetéseit.

Református Szemle 105.6 (2012)Gyakorlati teológia
Papp Zsolt166 -- 175

Tagadhatatlan, hogy bár a modern információs eszközökkel kiépített üzleti társadalom nem tartja magát istentagadónak, mégis ott tátong kendőzött bűnei között a meddő kérdőjel, az individualizmus, amely érzékelhetően rombol. Természetesen ezt a megállapítást nem morális cinizmussal, hanem építő szándékkal, a rehabilitáló megoldáskeresések alázatával tesszük, hiszen a céljaink köré tömörített életünkkel, intimitás- keresésünkkel mi magunk is részei vagyunk az egyénieskedő irányzatnak. Reinhold Niebuhr1 okfejtése azt segít megérteni, hogy az egyéni életfelfogásnál csak a közösségi önzés (érdek) a hangsúlyosabb.

Református Szemle 105.2 (2012)Rendszeres teológia