Folyóirat index

Buzogány Dezső53 -- 62

A reformáció lényegét vizsgálva hajlamosak vagyunk az egyházi megújulást összekapcsolni a humanizmus néven elhíresült szellemi mozgalommal. Sokan úgy is határozzák meg a reformációt, mint amely a reneszánsz humanizmus egyházi lecsapódása, mondván, hogy miután az újjáéledt antik kultúra szinte teljes egészében birtokába vette Európát, csak az egyház állt ellene, mígnem végre a 16. században elesett ez az utolsó bástya is. A reformáció tehát betetőzése ennek a folyamatnak, és olyan megújulás, amelyet tulajdonképpen a humanizmus indított el és határozott meg az egyházban. Bármennyire is tetszetős ez az elmélet, mégsem igaz, mert ha a két jelenség lényegét nézzük, nem sok hasonlóságot találunk közöttük.

Református Szemle 113 / 1 (2020)SzaktanulmányEgyháztörténet
Buzogány Dezső165 -- 172

A görög nyelv tanulmányozásának fontossága. Ezt a címet viseli az a tanulmány, amelyet Melanchthon 1549-ben készített és adott át Vitus Winshemiusnak elmondásra. Ebben már teljesen letisztulva jelenik meg a görög nyelv jelentősége a lelkészképzésben. Beszéde elején zavaros időkről beszél: a sátán pusztítással fenyegeti az egyházakat és az iskolákat.

Református Szemle 113 / 2 (2020)SzaktanulmányEgyháztörténet, Rendszeres teológia, Újszövetség
Buzogány Dezső266 -- 275

Melanchthon dialektikájának három korszakát ismeri a szakirodalom: 1520, 1528 és 1547. Az elsőre nézve levelezésében találunk utalást. 1519 januárjában Bernard Maurust látja el oktatási tanácsokkal. Levelében egyértelművé teszi, hogy senki se lehet kellőképpen művelt, ha nem tanulta meg a dialektikát, s ezért tervezi, hogy ír valamit röviden és vázlatosan a dialektikáról is. 1520 márciusában már Johannis Schwertfergernek, a wittenbergi jogászprofesszornak dedikálja megjelent dialektikáját. Ebben megemlíti, hogy diákjai sürgették a dialektika bővebb és alaposabb bemutatását, amit meg is tett, mert olyan időket élünk – mondja –, hogy a professzorok nagy része sem látja be e tananyag hasznát.

Református Szemle 113 / 3 (2020)SzaktanulmányEgyháztörténet
Buzogány Dezső394 -- 400

Mi a szillogizmus? Az a beszédforma, amelyben több állításból szükségszerűen más állítás következik. Arisztotelész meghatározása ez, amelyet Melanchthon bővebben megmagyarázott tanítványainak: a szillogizmus olyan beszédforma, amelyben három tétel (terminus) úgy kapcsol össze két állító és megengedő mondatot, hogy szükségszerű következtetés származzék belőle. Például: Minden bor felhevít. A malvaticum bor. Szükségszerűen következik, hogy a malvaticum felhevít. Melyek a részei? A felső tétel (terminus maior), amely az első mondatban található, és később az alanynak tulajdonítjuk; az alsó tétel (terminus minor), amely csak a második mondatban fordul elő, és a vizsgált tárgy, amelyre nézve következtetünk; és a középső tétel (terminus medius), amelyet kétszer használunk a következtetés előtt, mert ez köti össze a két mondatot, és ez az az ok, amiért az állító következtetésben összekapcsoljuk az alanyt és az állítmányt, a tagadóban pedig különválasztjuk.

Református Szemle 113 / 4 (2020)SzaktanulmányRendszeres teológia, Egyháztörténet
Buzogány Dezső482 -- 490

A tudományág szabályainak, elméleti és gyakorlati módszereinek részletezése tovább folytatódik, de már ezekből az egyszerű példákból is jól látható Melanchthon törekvése és szándéka: egyháziassá szelídíteni a klasszikus (pogány) gondolkodástudományt. Felismerte ugyanis hasznát az igei tudomány területén, és az igehirdetésre való készülés folyamatában. Felfedezte, hogy a teológia ezzel szakszerűbb lesz, a prédikáció pedig mélyebb, tartalmasabb, igeibb. Tetten érhető pedagógusi gyakorlatiassága és azon szándéka, hogy minden áron használjon diáknak és lelkésznek egyaránt a sajátos reformátori teológiai rendszer kiépítésével és tudományos megerősítésével. Ezzel pedig örökre beírta nevét a protestáns igei tudomány és a pedagógia emlékkönyvébe.

Református Szemle 113 / 5 (2020)SzaktanulmányEgyháztörténet