Journal index

Ambrus Mózes709 -- 720

Az 1940. augusztus 30-án megkötött II. bécsi döntés következményeként az Erdélyi Református Egyházkerület két részre szakadt, és körülbelül 240 000 Dél-Erdélyi területén élő híve a román állam fennhatósága alá került. Vásárhelyi János püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa Nagy Ferenc esperest és gróf Bethlen Bálint főgondnokot bízta meg, a dél-erdélyi gyülekezetek igazgatásának megszervezésével. Az egyházkerületnek arról is kellett döntenie, hogy miként szervezzék meg a Dél-Erdélyi Egyházkerületi Rész lelkészképzését. 1941. tavaszán meg is szervezték a Dél-Erdélybe rekedt a teológiai hallgatók továbbképzését, hogy befejezhessák Kolozsváron megkezdett teológiai tanulmányaikat. 1941. szeptemberétől pedig négy tanszékkel és négy főállású tanárral indíttak be teológiai képzést a Nagyenyedi Bethlen Teológiai Akadémián.

Református Szemle 114.6 (2021)SzaktanulmányEgyháztörténet
Balogh Csaba597 -- 602

2021. július 15–16-án a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet (KPTI) tanárai közös tanácskozáson vettek részt az erdélyi és királyhágómelléki református egyházkerületek képviselőivel. A teológiai felsőoktatás jelenéről és jövőjéről szóló közös megbeszélésekre, egyeztetésekre 2016 óta kerül sor rendszeresen.

Református Szemle 114.5 (2021)KözleményGyakorlati teológia, Különféle
Buzogány Dezső409 -- 427

A leendő lelkészek kiválasztása, oktatása és beiktatása mindig a tanárok, a lelkészek és az esperesek feladatkörébe tartozott. A tanárok és a lelkészek azzal a felelősséggel is tartoztak, hogy kiszemeljék azokat az értelmes és tehetséges tanulókat, illetve gyülekezeti ifjakat, akiket a felsőoktatás felé lehet irányítani, hogy ott elsajátíthassák a lelkipásztori szolgálathoz szükséges ismeretek és készségek alapjait. Ami az ismerteket illeti, a szokásos bibliai és teológiai művek megismerése mellett el kellett sajátítaniuk a latin nyelvtant, a dialektikát és a retorikát, a középfokú oktatás befejezése után pedig egyetemi szinten is el kellett mélyíteniük mindazt, amit korábban tanultak. A lelkészi pályára jelentkező ifjaknak előbb segédlelkészekként kellett elsajátítaniuk a szükséges gyakorlati készségeket a rendes lelkészek irányítása alatt, és csak ezután szentelték fel őket rendes lelkészekké egy gyülekezetben.

Református Szemle 114.4 (2021)SzaktanulmányEgyháztörténet
Biró István339 -- 354

Jelen tanulmányban a kolozsvári teológiai fakultáson 1898 és 1944 között meghirdetett egyháztörténeti pályatételeket és a beküldött egyháztörténeti pályamunkákat összegeztük és ismertettük. Ezek a munkák szorosan kapcsolódtak a fakultás egyháztörténeti oktatásának történetéhez és az önálló tudományos kutatást, tehetséggondozást voltak hivatottak megteremteni.

A vizsgált időszakban összesen huszonhat egyháztörténeti pályamunka ké­szült el a harmincnégy kitűzött pályatétel közül. A beküldött munkák és a meg­hirdetett pályatételek száma korszakonként változott, azonban ezek relevánsan beleágyazódnak az intézménytörténeti keretbe. Ameddig a monarchiabeli fakultás korában minden évben hirdettek egyháztörténeti pályamunkát, addig az impériumváltást követő évtizedben elenyésző ez a szám. Emiatt a teológiai hallgatók önképzése is lecsökkent. A meghirdetett pályatételek száma és az akadémiai tehetséggondozás az 1930-as évektől lendült fel ismét.

A tanulmány fontos szemelvényeket ad arról is, hogy miként bírálták és jutal­mazták a pályamunkákat, a statisztikai összesítések és kimutatások által pedig pontos képet nyújt a vizsgált időszak pályatételeinek tematikus besorolásáról, számszerű alakulásáról, amellyel képet alkotnak a korabeli intézményről, a korszak szelleméről és teológiai szemléletéről.

Református Szemle 114.3 (2021)SzaktanulmányEgyháztörténet