Journal index

Eddigi ismereteink szerint az 1921-ben megalakult Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek 1927-től jelent meg egy hivatalosnak tekinthető kalendáriuma (naptára), éspedig a Református Árvaházi Képes Naptár (1927–1949). A korabeli nagyváradi református egyházi sajtó feldolgozása és digitalizálása során azonban újabb adatokra bukkantunk, amelyek egy 1923. és egy 1925. évi naptár egykori megjelenését adatolták. Bár többezer példányszámban jelentek meg, e kiadványoknak ma már egyetlen példánya sem maradt fenn.

Amit mi az iskolában tanultunk és a geometriáról elképzelünk, az szinte mind az euklideszi axiómákra épülő ismeretek világába tartozik. Ezzel az ismerettel azonban nem magyarázható minden, még a természet világában sem. Vannak ugyanis görbült felületek, amelyek csak a nem-euklideszi geometria segítségével írhatók le. Ezt fedezte föl Bolyai János 1823-ban. Ő a Marosvásárhelyi Református Kollégium diákja volt. Ezzel fölnyitotta a korábbi axiomatikus zárt világot és új alapokra helyezte mind a geometriát, mind pedig az egyetemes tudományos gondolkodást.

A Kárpát-medencei etnikumok mesenarratívájában a mostohaság fenoménje (árvaságra jutás, elválás, otthonról való eltávolítás, másvalakinek való átadás vagy újraházasodás miatt) igencsak gyakran fordul elő különböző típusok variánsaiban. A mítoszkutatók és folkloristák, az exegéták és a középkori, illetve az újkori történelem jeles tudósai számos diszciplína szemszögéből alaposan feltérképezték e fenomént. Ám az egyes mesenarratívák irodalmi hermeneutikai elemzése révén feltárul az a történelmi és szociokulturális háttér, egyéni és lokális közösségi tapasztalat, amelyből a társadalmi lét peremére vetett, olykor a családban éppen csak megtűrt, esetenként jogfosztott gyermek léte értelmezhető. A mesemondók – mintegy az elviselhetetlen mostohalét kompenzációjaként – egy, a hős mellé rendelt segítő lény, „istenküldötte ember” közbenjárása révén igyekeznek a rossz-tapasztalatot felülírni a jó-sors megteremtésének lehetőségével.

Jézus korának közigazgatási és bíráskodási gyakorlatát nem könnyű megérteni. Nemcsak azért, mert a forrásaink hiányosak, de bizonyos vonatkozásokban ellent is mondanak egymásnak. Ugyanakkor ezek az ellentmondások nem meglepőek. Jézus korában a közigazgatás vagy igazságszolgáltatás működése ugyanúgy talány volt az átlagpolgár számára, mint ahogyan ma is. Mert ezeknek manapság is csak bizonyos vonatkozásait ismerjük, rendszerint annyit, amennyi a mindennapi élet intézéséhez szükségeltetik. Ezért aztán tapasztalataink is különbözhetnek, és két különböző személy teljesen másként írhatja le ugyanazon intézmény működését, mint ahogy ugyanannak a személynek is lehetnek teljesen más tapasztalatai ugyanazon intézmény működéséről néhány éves vagy évtizedes érintkezés után.

Bár e sorok írója nem lelkész képesítésű, a Református Szemlét már középiskolás kora óta ismeri, 23 éve levéltárosként pedig a folyóirat egyik teljes kollekcióját őrzi és gyarapítja (olvassa is!), indokolható tehát a kiadvány jövője iránti érdeklődése. 1980–1983 között műszaki szerkesztői munkát is végzett a Szemle szerkesztőségében, volt tehát alkalma betekinteni a szerkesztés (akkori) műhelytitkaiba. Az alábbiakat vitaindítónak, a közös gondolkozás serkentőjének szánja, a fölvetődő kérdésekre nem mindig tudja a választ, csak azt, hogy megoldás kell.

Brüstungen und Frömmigkeit. In memoriam Ladislai Dávid. Diese Studie, die zur Erinnerung an den unlängst verstorbenen Kunst- und Kirchenhistoriker Dr. László Dávid geschrieben wurde, erschliesst die Verbindung zwischen der protestantischen Frömmigkeit und den Emblemen. Dieses Thema wird von ihm mit folgenden Gedanken eingeleitet: „Für den ungarischen Übersetzer der Psalmen, Albert Szenci Molnár (1574–1634) bedeutete der Psalm seelisches Brot und es machte ihn in der Welt der Embleme sehr bewandert. Zu seiner Zeit waren beide selbstverständlich für die Frömmigkeit, Rechtschaffenheit und für das Europäertum erforderlich. Vom Titelblatt des Psalters durfte nicht die Darstellung des harfenspielenden oder neben seinem Instrument betenden, biblischen Königs fehlen. Leider sehen wir heute nirgends eine David-Skulptur auf unseren reformierten Orgeln. Auf dem Titelblatt eines protestantischen Gesangbuchs (Wardein 1566) war das Bild des betenden David zu sehen. Das Titelblatt einer Auflage des Prosapsalters von István Bencédi Székely (1548) wurde auch mit einem Bild von Sängern, Instrumentisten, alttestamentlicher Prozession und einer Orgel geschmückt. Aber dieses Buch wurde nicht in Siebenbürgen, sondern in Krakau gedruckt. Unsere heimatlichen Gesangbücher folgten nicht der Tradition der bebilderten Titelblätter. Man soll aber dabei nicht an das Bildverbot denken. Es mangelte an Geld für die Druckkosten.”

Diese kunstgeschichtliche Studie analysiert das Bild von Lajos Szalay und beweist, wie ein Kunstwerk die einheitliche Weltanschauung eines Künstlers widerspiegeln kann. Diese Einheit, wenn auch noch in Entfaltung, war schon auch in seinen frühen Werken zu finden. Er konnte mit seinen Arbeiten immer betonen, dass der Zuschauer nicht die Realität, sondern nur eine Zeichnung zu sehen bekommt. Aber seine Zeichnungen werden eben dadurch zur Wirklichkeit: zur gemachten künstlichen Kopie der Wirklichkeit. Das heisst, dass seine Zeichnungen eine Idee darstellen. Jedes Bild von ihm ist die Darstellung eines Gedankens.