Journal index

Deák Angéla85 -- 91

Napjainkban is égető kérdés, hogy mi a szabadság. A szolgaság a rabság ellentéte volna? Az Újszövetség viszont világosan tükrözi, hogy Jézus Krisztus viszonylagossá tette a szabadságot, illetve a rabságot. Az ember mindig valakinek vagy valaminek a rabja; illetve: szabad valakitől vagy valamitől. Aki rabja a bűnnek, az „szabad” az igazságtól, a világ Isten akarata szerinti rendjétől. Ez a szabadság kétes értékű, ugyanis az egészséges gondolkozásmód minden emberi magatartást gyümölcseiből ítél meg.

Református Szemle 102.1 (2009)SzaktanulmányRendszeres teológia, Újszövetség
Luz Ulrich177 -- 188

Az evangélium ígéretéből származó öröm – lelkészi szolgálat a diaspórában és népegyházban – ekként fogalmazták meg a most zajló rendezvény témáját. 45 évvel ezelőtt fejeztem be teológiai tanulmányomat. Ha akkor kellett volna e témával foglalkoznom, bizonyára egyetértettem volna a címmel. Merthát hogy ne örvendeztem volna afelett, hogy egyházamban szolgálhatok. Én az evangéliumot akartam hirdetni. Bennünket a Biblia és Rudolf Bultmann teológiája formált, és megérintett egy kissé Karl Barth is. Annak idején csak egyet akartam, egyházamnak, a svájci Zürich-kantoni ev. ref. egyháznak a lelkésze lenni.

Református Szemle 102.2 (2009)Újszövetség
Geréb Zsolt539 -- 546

Református exegéta számára elkerülhetetlen Kálvin írásmagyarázati munkássága. Ez a megállapítás hangsúlyos módon érvényes a magyar református írásmagyarázókra. Kálvin kommentárjainak hatástörténetét érdemes lenne egy közös kutatási terv keretében feltárni az egyes teológiai fakultások bevonásával. Jelen előadásban arra vállalkozom, hogy megvizsgáljam, miként tükröződnek a reformátor hermeneutikai elvei az első Thesszalonikai levélhez írott kommentárjában.

Református Szemle 102.5 (2009)Újszövetség
Adorjáni Zoltán649 -- 658

A szegény irigykedik a gazdagra. Szeretne ő is gazdagabb lenni. Ha pedig ez nem lehetséges számára, meggyűlöli a gazdagot, és kárörömmel várja vagy szemléli lebukását. De Istennél nincs lehetetlen (Lk 18,27) – figyelmeztet Jézus. Márk leírásában pedig azt is olvashatjuk, hogy amikor Jézus rátekintett a gazdagra, megszerette, és amikor rámutatott egyetlen fogyatkozására, azonnal bizonyságot tett segítőkészségéről.1 Ennél a mondatnál időzve, Kálvin először azt a korabeli római katolikus felfogást bírálja, miszerint „az erkölcsi jó cselekedetek (melyek nem a Szentlélek ösztönzése révén jönnek létre, hanem megelőzik az újjászületést) megfelelő érdemeket szereznek.”2 Majd rögtön tisztázza, „hogy Isten csakis fiait öleli magához atyai szeretettel, akiket az örökbefogadás lelkével újjászül, s ezt a szeretet eszközli, hogy az ő ítélőszéke előtt tetszést találnak. E szerint az értelem szerint szerettetni az Istentől és megigazulni őelőtte, hasonló jelentésű kifejezések."

Református Szemle 102.6 (2009)Újszövetség
Papp György659 -- 669

Jelen dolgozat célja: megvizsgálni, hogyan magyarázta Kálvin János az ellenség iránti szeretetről szóló bibliai tanítást, és a vizsgálat eredményéből levonni a mai etikára néző következtetéseket. A vizsgálódás első szakaszában számba vesszük azokat a szentírásbeli helyeket, ahol az ellenség iránti szeretetről van szó, és ismertetjük, hogyan magyarázta ezeket Kálvin a megfelelő bibliai könyvekhez írott kommentárjaiban. Ezt követően pedig a teljesség igénye nélkül ismertetjük, mivel egészítik ki az eddig kialakult képet azok az Institutióban található szakaszok, amelyekben az ellenség szeretetéről ír.

Református Szemle 102.6 (2009)SzaktanulmányÓszövetség, Újszövetség