Journal index

Bak Áron587 -- 606

Az ótestamentumi történetek közül Ábrahám áldozata az egyik legismertebb elbeszélés. Az elbeszélés tulajdonképpeni témája a hit próbája. A próbát jelentő gyermekáldozat kérdése nemcsak a kananeita eredetű judaista hagyományban található meg, hanem a görög mitológiában is. A Trója ellen hadra kelt görög sereg nem tud elindulni a szélcsend miatt. Előbb ki kell engesztelniük Artemisz istennőt Iphigeneiának, Agamemnon fővezér lányának feláldozásával. Az apának gyötrődései ellenére is meg kell hoznia ezt az áldozatot a cél érdekében, de a szörnyűség végül mégsem történik meg, mert Artemisz kicseréli a leányt egy szarvassal.

Református Szemle 111.6 (2018)SzaktanulmányMűvészettörténet
Szász Tibor András607 -- 624

Itt van két akkora téma, amelyről külön is konferenciát lehetne tartani, úgyszintén a kettejük összefüggéséről. Amikor afelől érdeklődtem, hogy mi is volna az előzetes koncepció, akkor a jórészt fiatal lelkészek közül többen is egybehangzóan meglepően merev és konzervatív elképzelést vázoltak fel. Eszerint van egy ideális állapot, amelytől messze állunk. Ennek okát főleg a lelkészek helytelen hozzáállásában kell keresni – mondták a véleménynyilvánítók. Viszont ha rámutatunk hibáikra, felrázzuk őket, utat mutatunk nekik, és szembesítjük őket helytelen gyakorlatukkal, ettől felébrednek, öntudatra eszmélnek, motiváltak lesznek, és nagy lendülettel, hatékonyan kezdenek dolgozni, s ennek egyenes következményeként megpezsdül a gyülekezeti élet, aktivizálódnak a közömbös egyháztagok. Azaz úgy gondolták, hogy a szidás, az intézményes fenyegetés által meg fognak oldódni a gondokat, és így egyház ügye előbbre jut. Bárcsak ilyen egyszerű volna!

Református Szemle 111.6 (2018)SzaktanulmányGyakorlati teológia, Spiritualitás
Adorjáni Zoltán7 -- 24

A hajdani próféták hiányában egyre fontosabbá lesz az írott hagyomány, tekintélye megnövekszik, és egyre nyomatékosabban határozza meg az a kultikus, társadalmi-politikai szférát, az életvitelt. Mindezzel együtt egyre nagyobb súlya lesz az írás helyes értelmezésének. Ezen a téren meghatározó volt a farizeusok buzgó igyekezete, akik Josephus Flavius szerint azt tartották magukról, hogy ők értelmezik a leghelyesebben az Írásokat.43 Jézus Krisztus idejére már olyan tekintélyes írásmagyarázási hagyományt mondhattak magukénak, az úgynevezett atyák hagyományát, amely szinte elfedte, háttérbe szorította a szent iratokat. Jézus ezért bírálta őket ilyen értelemben: ti azt tanítjátok, viszont meg van írva, azaz vissza az eredeti kijelentéshez! (Mt 5,17 skk.) És a szadduceusok is joggal bírálták hagyományaik túlhangsúlyozását. A tipologikus írásmagyarázat a Kr. e. 2. század derekától lett egyre inkább gyakorlattá, és másfél évszázaddal A Makkabeusok első könyvének megszületése után az evangélisták és apostolok már biztos kézzel alkalmazták ezt.

Református Szemle 111.1 (2018)SzaktanulmányÓszövetség, Judaica
Kovács Kristián25 -- 35

Az 1989-es demokratikus átalakulás után a magyarországi egyházak azzal szembesültek, hogy megváltozott társadalmi pozíciójuk. Az egyházak mellőzöttsége megszűnt, de egyáltalán nem voltak felkészülve arra, hogy megtalálják helyüket a civil társadalomban. Különösen nehéz helyzete volt a gyülekezeteknek, amelyeknek szembe kellett nézniük a népegyház meggyengült struktúrájával. Az egyház csak akkor képes helytállani a civil társadalomban, ha komoly társadalmi elkötelezettséget tanúsít, és hűségesen közvetíti az evangélium üzenetét. Az egyháznak kezdeményező szerepet kell vállalnia.

Református Szemle 111.1 (2018)SzaktanulmányRendszeres teológia
Visky Sándor Béla36 -- 46

a dolgozat a francia filozófus Pardonner? című, 1971-ben publikált szövegét elemzi, amely bizonyos értelemben ellentéte a szerző korábbi megnyilatkozásának. Megelőző munkája, a Le pardon (1967) nyugodt kijelentő módjával szemben a Pardonner? mintha kérdésessé tenné az előző álláspontját. Nem arról van szó, hogy az utóbbi visszavonná az előbbit, hanem annak jelzéséről, hogy a bűnbánat hiánya könnyűszerrel irracionálissá és kérdésessé teheti a megbocsátást; s ugyanígy a tettes arroganciája, amely arról árulkodik, hogy méltónak érzi magát arra a mérhetetlen ajándékra, amit a megbocsátásban az áldozat nyújt számára.

Református Szemle 111.1 (2018)SzaktanulmányRendszeres teológia
Tonhaizer Tibor47 -- 55

Az ókori Rómában már a köztársaság idején voltak hagyományai a napkultusznak, bár ezek az ősrégi hagyományok akkor még távolról sem tűntek meghatározóknak. A köztársaság korát a vallási pluralizmus jellemezte, amelynek mibenlétére kiválóan világít rá Karen Armstrong: „Annyi misztérium kultuszához csatlakozhattál, ahányhoz akartál, feltéve, ha ezek nem kísérelték meg veszélyeztetni az ősi isteneket.”

Református Szemle 111.1 (2018)SzaktanulmányEgyháztörténet
Kolumbán Vilmos József56 -- 61

1791 és 1793 között zajló, Endemann-perként ismert tanfegyelmi kivizsgálás az erdélyi református ortodoxia utolsó kísérlete volt a két évszázadig tartó teológiai irányzat fenntartására. A per történetével mindössze két tanulmány foglalkozott. 1973-ban Juhász István Christian Wolff és az erdélyi református teológia című tanulmányának egyik alfejezetében röviden ismertette a Zilahi Sebes János és Bodola János ellen 1791-ben indított tanfegyelmi eljárást. Juhász István úgy vélte, hogy a Zilahi és Bodola ellen indított kivizsgálás a wolffianus filozófia erdélyi térhódítását próbálta meggátolni. Kutatása nem terjedt ki a református ortodoxia vizsgálatára, de ugyanakkor rámutatott a teológiai felvilágosodás jelentőségére.

Református Szemle 111.1 (2018)SzaktanulmányEgyháztörténet
Kolumbán Vilmos József62 -- 78

Az 1791. évi küküllővári zsinaton minden különösebb előzmény nélkül tették szóvá, hogy a nagyenyedi és a székelyudvarhelyi kollégiumban olyan tankönyvből tanítják a teológiát, amely ellenkezik az erdélyi református egyház hitvallásaival, a Heidelbergi Kátéval és a II. Helvét Hitvallással. A zsinat megállapítása alapján az eretnekség vádjával illetett tankönyv nem volt más, mint Samuel Endemann németországi református püspök 1777-ben kiadott rendszeres teológiai munkája.

Református Szemle 111.1 (2018)SzaktanulmányEgyháztörténet
Hermán M. János79 -- 89

Idős Hermán János lelkész könyvtári hagyatékából 2017-ben került elő egy beszámoló a györgyfalviak második bécsi döntést követő helyzetéről. A menekülteket felkaroló tevékenység rejtegetett dokumentumának közlését nemcsak azon szubjektív ok miatt tartom fontosnak, hogy édesapám, idős Hermán János györgyfalvi lelkipásztor volt 1945 és 1950 között, hanem főleg azért, mert az abban olvasható adatok beszédesen tanúskodnak Györgyfalva népének megpróbáltatásairól, túlélési küzdelméről és arról, ahogyan az otthon maradottakról és a nyomorúságba esett személyek felől gondoskodtak Kolozsváron vagy a fronton.

Református Szemle 111.1 (2018)SzaktanulmányEgyháztörténet
Koppándi Botond93 -- 98Református Szemle 111.1 (2018)Recenzió, kritikaGyakorlati teológia
Ida Eldering98 -- 100Református Szemle 111.1 (2018)Recenzió, kritikaÓszövetség
Béres Levente133 -- 169

Nicholas Thomas Wright az ezredforduló egyik legkiemelkedőbb újszövetséges teológusa, jelenleg a St. Andrews Egyetem kutatóprofesszora és doktoranduszainak irányítója, valamint Durham tiszteletbeli püspöke. Életét kettősség jegyében éli – ahogy maga vallja: a Szentíráson alapuló lelkészi szolgálat és a tudományművelés egymástól elválaszthatatlan egységet képeznek. Tudományos munkásságában, így a feltámadás kérdésének vizsgálatában is a történeti kutatás módszerét alkalmazza, azaz történelmi vonatkozásban vizsgálja választott témáját.

Református Szemle 111.2 (2018)SzaktanulmányÚjszövetség
Kulcsár Árpád170 -- 193

Ravasz László nem érdeklődött a természettudományok iránt. Legalábbis fennmaradt, gazdag életművéből ez derül ki, de nem olvastam sehol olyat a róla szóló és mindmáig hézagos tudományos értékű szakirodalomban, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítaná. Ugyanis számára a tudományos érdeklődés a filozófia–teológia–irodalom köreiben bontakozott ki. Az azonban bizonyos, hogy nem volt természettudomány-ellenes. Azokhoz a témákhoz, amelyekben manapság a természettudományok és a teológia bizonyos képviselőin keresztül sokszor igen heves vitát folytat, higgadtan viszonyult. Tiszteletben tartotta a tudomány eredményeit, őszinte rácsodálkozással szemlélve azokat a tudományos-technikai felismeréseket, vívmányokat és megvalósításokat, amelyek a 20. században bontakoztak ki.

Református Szemle 111.2 (2018)SzaktanulmányRendszeres teológia
Kolumbán Vilmos József194 -- 202

1791. évi küküllővári zsinaton határozatban tiltották meg Endemann Sámuel németországi egyetemi tanár tankönyveinek erdélyi használatát. Az ügynek semmiféle előzménye nem volt, a két hazai érintett tanár, Zilahi Sebes János és Bodola János pedig meglepődve vette tudomásul a zsinat határozatát. Mindketten hosszú levelet írtak a maguk mentségére, amelyben elutasították az eretnekség vádját, és procedurális hibák elkövetésével vádolták a zsinatot. Egyetértettek abban is, hogy Endemann Sámuel a református ortodoxia kiemelkedő teológusa volt, akinek igazhitűségét sem Németországban, sem máshol nem kérdőjelezték meg, viszont elismerték, hogy teológiai rendszerében olyan kérdésekkel is foglalkozott, illetve olyan válaszokat adott, amelyek eltértek a hagyományos református hitvallási iratoktól.

Református Szemle 111.2 (2018)ForráskiadványEgyháztörténet
Aalders Maarten Johan203 -- 219

A holland újságok 1918. november 28-án adták hírül, hogy a magyarországi protestáns egyházak sürgős felhívással fordultak Wilhelmina királynőhöz. Táviratban kérték, hogy tegyen meg mindent a Magyarországot fenyegető katasztrófa megelőzésére. A tudósítás szerint hasonló táviratokat küldtek az európai országok befolyásos politikusainak és egyházi vezetőinek. Néhány hét múlva bizottság érkezett Hollandiába ugyanezeknek a magyarországi egyházaknak kebeléből, hogy előadhassa érdekeik lényegét. Több dolog szorosan összefügg azzal a pillanatnyi helyzettel, amelyben a kettős monarchia a felbomlás állapotába került.

Református Szemle 111.2 (2018)SzaktanulmányEgyháztörténet
Erős Joó Béla253 -- 277

János evangélista előszeretettel használ kettős vagy többszörös értelmű szavakat. Perikópánkban két ilyennel is találkozunk, amelyek döntően befolyásolhatják a szöveg értelmét. Eddig ezt az igerészt és azon belül e két kritikus szót: katalambano és anamarthetos egyféleképpen fordítottuk és értelmeztük, ezért egy összetett, sokrétű, több síkon mozgó történetet próbáltunk meg egysíkúan értelmezni. Ezeket a rejtett dimenziókat fel lehet és fel kell tárni azáltal, hogy a többértelmű vagy több mindenre utaló szavak üzenetét megfejtjük, és komolyan vesszük

Református Szemle 111.3 (2018)SzaktanulmányÚjszövetség
Gánóczy Sándor278 -- 286

Mi indokolja mai reformátusok érdeklődését a jezsuita lelkigyakorlatok iránt? Ebből a kérdésből szeretnék kiindulni, mielőtt megkísérelném összehasonlítani és teológiai szempontból értelmezni a kálvini és az ignáci lelkiséget. Remélem, hogy így alá tudom támasztani e teológiai értelmezésből és a szóban forgó lelkigyakorlatok megfigyeléséből nyert véleményemet, hogy tudniillik ez a két lelkiség kiegészíti egymást, és az ökumenikus egymásra találást erősíthetik napjainkban.

Református Szemle 111.3 (2018)SzaktanulmányRendszeres teológia, Egyháztörténet, Spiritualitás
Petrov Anita287 -- 305

Erőss Lajos, a méltatlanul elfeledett dogmatikus és püspök emlékét néhány utcanév őrzi Debrecenben, valamint Püspökladányban, ahol az általános iskola névadója is lett. Erőss Lajos a Debreceni Református Kollégiumban tanult. A lelkipásztori szolgálatban eltöltött évei után ismét visszakerült az alma mater falai közé. A dogmatikatanári katedráról a lehető legnagyobb tudással igyekezett felvértezni diákjait a lelkipásztori szolgálatra. Rövid időn belül pedig a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének választották meg. Hirtelen bekövetkezett halála után ránk maradt befejezetlen életműve lehet oka annak, hogy élete és munkássága feldolgozatlan maradt. Ennek rendszerezése, értékeinek felmutatása pedig az utókorra vár.

Református Szemle 111.3 (2018)SzaktanulmányEgyháztörténet
Gaal György306 -- 336

A kolozsvári Ev. Ref. Theologiai Fakultás történetét olvasva, alig találunk utalást arra, hogy már megnyitása előtt volt egy tanára, aki kiküldetésben Nagyenyeden tanított, és nem érte meg a kolozsvári intézet tényleges felállítását, amelynek talán igazgatói székét is elnyerhette volna. Berde Sándor ez a mindössze négy esztendeig tanárként szolgáló teológus.

Református Szemle 111.3 (2018)SzaktanulmányEgyháztörténet
Sógor Árpád340 -- 344Református Szemle 111.3 (2018)Recenzió, kritikaKülönféle
Zamfir Korinna345 -- 348

Doctor honoris causa címmel tüntették ki dr. Gánóczy Sándor emeritus professzort Kolozsváron.

Református Szemle 111.3 (2018)BeszámolóRendszeres teológia, Egyháztörténet
Adorjáni Zoltán365 -- 374

Philón, aki nem alapított családot, és nagyon közeli kapcsolatban állt a the- rapeutákkal, itt azt a nézetet vallja, hogy az első, „ideális ember aszexuális volt”. A therapeuták életviteléről és kegyességi irányzatukról írt könyvében, a De vita contemplativában azt juttatja kifejezésre, hogy a therapeuta cölibátus és a női therapeuták szüzessége mint létforma és minőség közelebb áll az 1Móz 1- ben leírt – szerinte – ideális emberhez.

Református Szemle 111.4 (2018)SzaktanulmányJudaica
Bekő István Márton375 -- 396

Az angolszász nyelvterületen reader response criticism néven ismertté vált szempont a Rezeptionsästhetik, illetve Rezeptionskritik formában jelenik meg a német exegetikai irodalom- ban. Magyar nyelvterületen az olvasóközpontú, olvasó szempont szerinti fogalomhasználat vált általánossá. Irányadónak tekintem M. Mayordomo bázeli újszövetséges javaslatát, hogy a teológiában tanácsos lenne a recepciókritika használata, amely nem a recepció/befogadás kritikáját, hanem a recepció vizsgálatát jelenti.

Református Szemle 111.4 (2018)SzaktanulmányÚjszövetség
Benkő Timea397 -- 409

Azelőadás témáját kettős évforduló indokolta: 120 éves a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épülete, ahol 1895 őszén kezdte el működését az Erdélyi Ev. Ref. Egyházkerület Theologiai Fakultása; és 25 éves a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet vegyes kara. Egy protestáns teológiai főiskola és vegyes karának együttes évfordulója kapcsán elkerülhetetlen kérdésekre szükséges válaszolnunk. Mi a szerepe a zenének a teológiai oktatásban? Miben látták az elődök a zenei nevelés, közelebbről az egyházzene oktatásának lényegét, és mit jelent ez napjainkban a lelkészképzés számára? Mi adja egy teológiai intézet énekkarának a létjogosultságát, és mi tehet sajátossá egy ilyen jellegű kórust?

Református Szemle 111.4 (2018)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Bodnár Lajos410 -- 435

Jókai Mór valláshoz való viszonyulása kevéssé kutatott téma. Szinte minden regényében találkozunk különféle vallási utalásokkal, vallásos kifejezésekkel vagy egyszerűen csak a vallásos világképpel és szellemiséggel.

Református Szemle 111.4 (2018)SzaktanulmányRendszeres teológia
Ősz Sándor Előd436 -- 448

A kolozsvári Teológiai Fakultás alapításakor felélesztették a szubszkribálás hagyományát. Erre a célra készült formanyomtatványokat foglaltak díszes kötésbe, és elindították az intézmény beiratkozási anyakönyvét. A kötetet ma az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltárban őrizzük.

Református Szemle 111.4 (2018)SzaktanulmányEgyháztörténet
Adorjáni Zoltán456 -- 457Református Szemle 111.4 (2018)Recenzió, kritikaRendszeres teológia
Bekő István Márton461 -- 464Református Szemle 111.4 (2018)Alkalmi megemlékezésÚjszövetség
Herczeg Pál475 -- 483

z 1Pt 3,18–24 perikópa rengeteg gondot okozott és okoz ma is az exegétáknak. Ez a rövid szövegrész olyan témát érint, amely kijelentésében egyedi az Újszövetségben, tartalmában pedig rengeteg vallástörténeti, ószövetségi és intertestamentális vonatkozású gondolatot érint, és mindezek mellett még a kezdődő dogmafejlődés is fontos szerepet kap értelmezésében.

Református Szemle 111.5 (2018)SzaktanulmányÚjszövetség
Ledán M. István484 -- 508

kutatók többsége korábban amellett érvelt, hogy az 1Pt 3,18–22-ben a szentíró egy Krisztus-himnusz vagy egy keresztelési himnusz elemeit használta fel az 1Tim 3,16, illetve a Fil 2,6–11 mintájára. Többen is megkísérelték rekonstruálni a himnusz szövegét. A legismertebb hipotetikus szöveg Rudolf Bultmann leleménye, aki voltaképpen a levél és főként a szakasz hitvallásszerű vagy annak érzékelt elemeit ollózta össze.

Református Szemle 111.5 (2018)SzaktanulmányÚjszövetség