Journal index

Biró István182 -- 211

Az erdélyi református egyház a trianoni békeszerződés után egy teljesen új, addig soha nem tapasztalt helyzetben találta megát. Az impériumváltást követő években azonban elindult egy eszmei útkeresés nemcsak az irodalom és a közélet terén, hanem az egyház életében is. Az erdélyi magyar értelmiség ezen útkereséséhez jelentős mértékben hozzájárultak a korabeli református egyház vezetői, teológiai tanárai és lelkipásztorai, akiknek elmélkedéseik, gondolataik ma is jelentős tartalommal és hatással bírnak. Jelen tanulmány célja az volt, hogy feltárja ezeket az 1920 és 1944 között megjelent kiadványokat egy eszme- és egyháztörténeti keretbe foglalva és időrend szerint ismertesse a korabeli református értelmiség nemzetszemléletét. A tanulmány elején megvizsgáltuk a transzilvanizmus és a népszolgálat eszméjét, ezt követően rátértünk ennek alapján az 1920-as évek eszmei útkeresésére, az 1930-as években megjelent írások alapján a nemzeti létkérdéseket, elgondolásokat ismertettük, majd rátértünk az 1940 után kialakult újszerű nemzetszemléletre.

Református Szemle 116.2 (2023)SzaktanulmányEgyháztörténet
Biró István687 -- 708

Tanulmányunkban egy jelentős közigazgatási-hatalomváltási folyamatot vizsgáltunk meg: milyen hatást gyakorolt az 1940. augusztus 30-ai második bécsi döntés az erdélyi református egyház Kolozsvári Theologiai Fakultására? Ez a történelmi fordulat nemcsak örömre adott okot, hanem nagy mértékben megváltoztatta és nehézségek elé állította a teológiai képzést. Betekintést nyerhettünk abba, hogy a fakultás és annak vezetősége milyen kihívásokkal szembesült az új helyzetben, és hogy milyen megoldásokat keresett ezeknek orvoslására.

A második bécsi döntést követően a fakultásnak a magyar állam egyházi fel­sőoktatásába való betagolódása az elsődleges feladatok közé tartozott. Rendezni kellett továbbá a hallgatók tanulmányi helyzetét, szembe kellett nézni a jelentős létszámcsökkenéssel és az pénzügyi válsággal. Ezek a hatások megváltoztatták a fakultás külső és belső életét is; következésképpen azt látjuk, hogy a társadalmi, közigazgatási, politikai változások kiváltképp befolyásolták az intézet működését és a lelkipásztorképzést.

Az Erdélyt érintő hatalomváltási folyamatok egyházi kontextusban való értel­mezéséhez a teológiai tanárok egyházi kiadványokban megjelent írásai nyújtottak támpontot. Segítséget nyújtottak helyes látásmód kialakításához, és meghatározták a döntés vélt, illetve várt következményeit. Tanulmányunk arra is rávilágít, hogy a vizsgált időszakban az egyházi és közéleti tevékenységek rendkívüli módon fonódtak össze.

Református Szemle 114.6 (2021)SzaktanulmányEgyháztörténet
Biró István339 -- 354

Jelen tanulmányban a kolozsvári teológiai fakultáson 1898 és 1944 között meghirdetett egyháztörténeti pályatételeket és a beküldött egyháztörténeti pályamunkákat összegeztük és ismertettük. Ezek a munkák szorosan kapcsolódtak a fakultás egyháztörténeti oktatásának történetéhez és az önálló tudományos kutatást, tehetséggondozást voltak hivatottak megteremteni.

A vizsgált időszakban összesen huszonhat egyháztörténeti pályamunka ké­szült el a harmincnégy kitűzött pályatétel közül. A beküldött munkák és a meg­hirdetett pályatételek száma korszakonként változott, azonban ezek relevánsan beleágyazódnak az intézménytörténeti keretbe. Ameddig a monarchiabeli fakultás korában minden évben hirdettek egyháztörténeti pályamunkát, addig az impériumváltást követő évtizedben elenyésző ez a szám. Emiatt a teológiai hallgatók önképzése is lecsökkent. A meghirdetett pályatételek száma és az akadémiai tehetséggondozás az 1930-as évektől lendült fel ismét.

A tanulmány fontos szemelvényeket ad arról is, hogy miként bírálták és jutal­mazták a pályamunkákat, a statisztikai összesítések és kimutatások által pedig pontos képet nyújt a vizsgált időszak pályatételeinek tematikus besorolásáról, számszerű alakulásáról, amellyel képet alkotnak a korabeli intézményről, a korszak szelleméről és teológiai szemléletéről.

Református Szemle 114.3 (2021)SzaktanulmányEgyháztörténet