Református Szemle 102.1 (2009)

Studium

Kiss Jenő(5--14)

Jelen tanulmánynak az a célja, hogy meghatározza és leírja az egymás mellett található isteni és prófétai panasz közötti viszonyt. Ennek érdekében először megvizsgálja a JHWH panaszait (I.), majd a próféta „vallomásait” (II.), hogy kidomborítsa azok formai és tartalmi sajátosságait. E sajátosságok alapján bemutatja a panaszszövegekből kirajzolódó isten- és prófétaképet, majd összeveti őket egymással (III.).

ÓszövetségJeremiás könyve, Jeremiás panaszénekei, Jeremiás vallomásai, panaszének
Görgey Etelka(15--36)

A címben szereplő get szó [amelynek többes számú alakja a gittin] alapvetően két típusú dokumentum megnevezése: a get pitturin a válólevél, míg a get sihrur a rabszolgáknak adott felszabadító okirat. A Gittin traktátus azonban az elsővel foglalkozik, és a haláchikus irodalomban minden olyan alkalommal, amikor a get szó magában fordul elő, a válólevélre utal. A traktátus tehát nem a válással, a válás erkölcsitörvényi implikációival foglalkozik, hanem a válólevéllel: a dokumentum érvényességének kérdésével, illetve ennek a házassági elválásra vonatkozó következményeivel.

ÓszövetségGittin traktátus, Misna, Babiloni Talmud, válás
Máthé-Farkas Zoltán(37--84)

Tanulmányunk arra tesz kísérletet, hogy a nyitott mű modelljét alkalmazza a prédikációra. Az Umberto Eco könyvében felvetett homiletikailag releváns gondolatokat megpróbáljuk majd a prédikációkészítés folyamatában felhasználni. Eco könyve a hatvanas években jelent meg először.

Gyakorlati teológiahermeneutika, homiletika, Umberto Eco, Paul Riceur, Walter Brueggemann
Deák Angéla(85--91)

Napjainkban is égető kérdés, hogy mi a szabadság. A szolgaság a rabság ellentéte volna? Az Újszövetség viszont világosan tükrözi, hogy Jézus Krisztus viszonylagossá tette a szabadságot, illetve a rabságot. Az ember mindig valakinek vagy valaminek a rabja; illetve: szabad valakitől vagy valamitől. Aki rabja a bűnnek, az „szabad” az igazságtól, a világ Isten akarata szerinti rendjétől. Ez a szabadság kétes értékű, ugyanis az egészséges gondolkozásmód minden emberi magatartást gyümölcseiből ítél meg.

Rendszeres teológia, Újszövetségszabadság, Pál apostol
Hörcsik Richárd(92--102)

2007 ist ein wichtiges Jahr in der mehr als tausendjährigen Geschichte des Christentums in Ungarn. In diesem Jahr gedenken wir der vor 800 Jahren geborenen Heiligen Elisabeth aus dem Herrscherhause Árpád. Dieses Jubiläumsjahr spielt in Sárospatak eine noch größere Rolle, weil Elisabeth in Sárospatak geboren wurde: Königstochter in Ungarn, Frau des Thüringer Wächtergrafs, Mutter von drei Kindern, Franziskanerin Mönchschwester, Heilige der RömischKatholischen Kirche. In dieser Einheit überblicken wir ihr Leben.

EgyháztörténetSárospatak, Szent Erzsébet, Árpád-házi királyok
Pásztori-Kupán István(103--125)

Az 1956-os magyar szabadságharc nemcsak a nemzetközi politikai és társadalmi életben, hanem a teológia, és különösen a rendszeres teológia (jelesen a dogmatika és az etika) területén is éreztette hatását. A porig megalázott, a szabadságharc napjaiban utolsó diplomáciai fogásként a Varsói Szerződést felmondó, tehát valóban semleges Magyarország elleni szovjet katonai agresszió minden képzeletet felülmúló embertelen brutalitása egy csapásra eloszlatott minden, a kommunizmus „emberarcúságához” fűződő keleti és nyugati illúziót. Nemcsak a keresztyén és polgári értékek képviselői, hanem a kommunista és szocialista tábor jóérzésű tagjai is mélységesen felháborodtak.

EgyháztörténetKarl Barth, Reinhold Niebuhr, Jean-Paul Sartre, Paul Fryer, 1956-os forradalom

Recensio

Novum