Református Szemle 113 / 5 (2020)

Studium

Márton János(429--451)

A Chagiga (Ünnepi áldozat) traktátus a Moéd (Kijelölt idő, „ünnep”) rend utolsó, 12. traktátusa. A traktátus a Misnában és a Toszeftában is három fejezetből áll, a Babilóniai Talmudban 27 oldal, a Jeruzsálemi Talmudban pedig 22. Gemara is tartozik hozzá. A traktátus első részének az fő kérdése, hogy a három zarándokünnepen miként és kinek kell kötelező módon megje-lennie Isten előtt, illetve kik azok, akik felmentést kapnak a kötelezettség alól, és miért?

Judaica Babiloni Talmud, Chagiga traktátus, ünnep
Juhász Zoltán(452--481)

Eduard Böhl 1864 őszén kapott kinevezést a bécsi Protestáns Teoló¬gia Fakultásának református dogmatikai tanszékére.  Az 1819-ben alapított intézményben  az ágostai hitvallású evangélikus felekezetű professzorok mellett egyedüliként képviselte a helvét hitvallású protestánsokat. Harmincöt éven át végzett tanári szolgálatának ideje alatt nemcsak dogmatikát és szimbolikát oktatott, hanem bibliai teológiát, keresztyén apologetikát, vallásfilozófiát és pedagógiát is.  A teológiai tudományok között mindenkor kitüntetett figyelmet szentelt egyfelől a krisztológia témakörének, más¬felől pedig – ami a szívéhez különösen is közel állt – az Ótestamentum hermeneutikai vizsgálatának.

Rendszeres teológiaEduard Böhl
Buzogány Dezső(482--490)

A tudományág szabályainak, elméleti és gyakorlati módszereinek részletezése tovább folytatódik, de már ezekből az egyszerű példákból is jól látható Melanchthon törekvése és szándéka: egyháziassá szelídíteni a klasszikus (pogány) gondolkodástudományt. Felismerte ugyanis hasznát az igei tudomány területén, és az igehirdetésre való készülés folyamatában. Felfedezte, hogy a teológia ezzel szakszerűbb lesz, a prédikáció pedig mélyebb, tartalmasabb, igeibb. Tetten érhető pedagógusi gyakorlatiassága és azon szándéka, hogy minden áron használjon diáknak és lelkésznek egyaránt a sajátos reformátori teológiai rendszer kiépítésével és tudományos megerősítésével. Ezzel pedig örökre beírta nevét a protestáns igei tudomány és a pedagógia emlékkönyvébe.

EgyháztörténetPhilipp Melanchton, retorika, humanizmus
Kulcsár Árpád(491--522)

Ravasz László azon írásai, amelyeket az 1900-tól 1903-it terjedő időszakban vetett papírra, azt tükrözik, hogy a teológiai tanulmányok még nem tették teológussá az írói készséggel rendelkező egyetemi hallgatót. Megmutatkozik írói vénája, és jóllehet egy-két dolgozatában olyan témákat, kérdéseket vet fel konkrétan, amelyek a következő években született írásainak lényegi tartalmát képezik, legtöbbjük inkább csak látens módon jelentkezik. Érdeklődése nagyon eklektikus, eszményképe a kritikai hangvételű zsurnaliszta, a szárnyait bontogató irodalmár. Sorai a mindenhez értő és mindenhez az ifjúság megfellebbezhetetlen hevével hozzászóló bölcselkedőről tanúskodnak. A megalapozott ismeretek hiányára azonban van magyarázat. Még maga sem döntötte el pontosan, mi is az, ami tényleg érdekli. Sok mindenről hall az egyetemi előadásokon, sokat olvas, napirenden próbál lenni a világban zajló történésekkel, de kiforrott álláspontja még nincs. A tárgyi tudás hiányában intuitív természetére hagyatkozik, helyenként jól ráérez a témára, gondolatai koherensek és találóak, máskor azonban a diákos magabiztosság kevésnek bizonyul. Szerepjáték ez a szó jó értelmében véve, amely az útkereső, nyitott gondolkodású egyetemi hallgató értelmiségi szárnypróbálgatása. Még nem törekszik arra, hogy szellemileg független legyen mestereitől, de önállósága nyilvánvaló annak sikeresebb és kevésbé sikeres megnyilvánulásaival együtt.

EgyháztörténetRavasz László, teológia és szépirodalom, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, költészet, újságírás, esztétika

Recensio

Kulcsár Árpád(523--528)

Ford. Fazakas Enikő, Kovács Zoltán, Kun Lajos, Némedi Gusztáv, Oláh Attila. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszéke, Debrecen 2001, 132. old.

Gyakorlati teológialelkipásztor, lelkipásztori szolgálat
Kulcsár Árpád(529--533)

Gyakorlati teológia egyház és misszió, misszió, egyház és társadalom
Steiner József(534--537)

Ford. Székely György, Gondáné Kaul Éva, Pálhegyi Kriszta, Daray Erzsébet. Harmat–KIA, Budapest 2020, ISBN 978-963-288-034-1, 568 old.

Gyakorlati teológia, Missiology, Spiritualitásegyház és társadalom, egyház és világ, korszellem
Steiner József(537--539)

Evangéliumi Kiadó – Koinónia Kiadó, 2020, ISBN: 978-615-5624-84-1, 978-615-5624-85-8 pdf, 978-615-5624-86-5 epub, 978-615-5624-87-2 mob, 78 old.

Missiology, Spiritualitásjárványhelyzet, koronavírus
Papp György(539--541)

Die Griechischen Christlichen Schriftdsteller der ersten Jahrhunderte. Band 26. Walter de Gruyter, Berlin 2020, ISBN-10: 3110671360; ISBN-10: 3110671360, 237 old.

EgyháztörténetKüroszi Theodorétosz, tévtanítás

Novum

Balogh Csaba(542--544)

EgyébKolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, lelkészképzés, református lelkészképzés