arminianizmus

Holland irányzatok és erdélyi követőik

Az arminianizmus néven elhíresült holland teológiai vita Jacobus Arminius leideni tanár nevéhez fűződik. Szerinte a kálvini predestináció-tan nem egyeztethető össze Isten jóságával és könyörületével, hiszen ez azt jelenti, hogy Isten akaratában benne van az elvettetés és a büntetés is. A németalföldi református teológia 17. századi legnagyobb vitáját kiváltó irányzata a coccejanizmus volt. Alapítója Johannes Koch, német származású teológus volt.

Makfalvi József hitvallása

Huszti Andrást, Nádudvari Pétert és Makfalvi Józsefet a szakirodalom az univerzalista tanok vagy más néven a remonstráns teológia erdélyi követőjeként tartja számon. Huszti András és Nádudvari Péter története többé-kevésbé már feldolgozott, de ezekből éppen teológiai tévelygésük pontos rekonstruálása maradt ki. Makfalvi Józsefről viszont keveset tudunk. Róla csupán néhány közlemény jelent meg, s így neve szinte ismeretlen a szakirodalomban.