énekeskönyv
Forrása: Hoffgreff-énekeskönyv (?)
A fenti főcím után zárójelbe tett kérdőjel a forrásjelölés pontosságát vonja kétségbe. Ez a tanulmány a kérdés megtárgyalása és a helyesbítések érdekében született a magyarországi bizottsági munka keretei között. Azonban a megtárgyalás és a helyesbítés munkája ma már az egész Kárpát-medence reformátusságára tartozik. A következő néhány lap pedig azt is szemlélteti, hogy mennyi munka vár még a bizottságra az énekek és az énekeskönyv ügyében, mert ehhez hasonló kérdéseket kell még tisztáznunk több száz énekünk esetében.
Az 1837-es kolozsvári énekeskönyv
Levéltárak, tékák mélyén, múzeumok féltett polcain lapul még néhány példány abból az énekeskönyvből, amelyet mintegy 70 évig használtak Erdélyben. Fontos megjegyeznünk, hogy a Magyarország területéről 1918-ban leszakadt részekből a nagybányai, a szatmári és a szilágysági egyházmegyék egyes gyülekezetei, amelyek azelőtt az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartoztak, szintén ezt az énekeskönyvet használták.