bibliai nyelvek

A humanizmus az igei tudomány szolgálatában (II.)

Contributor

A görög nyelv tanulmányozásának fontossága. Ezt a címet viseli az a tanulmány, amelyet Melanchthon 1549-ben készített és adott át Vitus Winshemiusnak elmondásra. Ebben már teljesen letisztulva jelenik meg a görög nyelv jelentősége a lelkészképzésben. Beszéde elején zavaros időkről beszél: a sátán pusztítással fenyegeti az egyházakat és az iskolákat.

A humanizmus az igei tudomány szolgálatában (I.)

Contributor

A reformáció lényegét vizsgálva hajlamosak vagyunk az egyházi megújulást összekapcsolni a humanizmus néven elhíresült szellemi mozgalommal. Sokan úgy is határozzák meg a reformációt, mint amely a reneszánsz humanizmus egyházi lecsapódása, mondván, hogy miután az újjáéledt antik kultúra szinte teljes egészében birtokába vette Európát, csak az egyház állt ellene, mígnem végre a 16. században elesett ez az utolsó bástya is. A reformáció tehát betetőzése ennek a folyamatnak, és olyan megújulás, amelyet tulajdonképpen a humanizmus indított el és határozott meg az egyházban.