hatalom

Hatalomelméletek és megvalósulásuk a középkori egyházban

Contributor

A protestáns köztudatban a középkori egyház története eléggé sematikus formában (és negatív konnotációkkal) van jelen (ld. „az egyház megromlása” fogalomkört); mi több, egyháztörténetírásunk is ritkán merészkedik erre a területre. Ennek oka nyilván az, hogy felekezeteink éppen e középkori formákkal való szembefordulással határozzák meg önmagukat, ezért érzelmileg nem vonzó számukra a korszak. Pedig a középkor és a reformáció időszakának dogmatikája, liturgiája és egyházszervezete között sokkal több a folytonosság, mint vélnénk.

Krisztus, a Krisztust követők és a hatóságok viszonya Máté evangéliumában

Contributor

A hatalom (exúsziá) fogalma gyakran előfordul az Újszövetségben, és legalább négy vonatkozása van. Először is a hatalom döntési szabadságot vagy cselekvési jogot jelent minden gátló körülmény nélkül. Minden ilyen hatalom Istennel kezdődik, és Istentől ered, mert „nincs hatalom mástól, mint Istentől” (Róm 13,1). A hívőknek joguk van Isten gyermekeivé válni (Jn 1,12), és szabadságuk van a törvényre nézve (1Kor 8,9). Jóllehet a hatalom értéktelen az azt érvénybe léptető erő nélkül, árnyalatnyi különbséget kell tennünk a két fogalom között.