pulpitus

Az éneklőszék jövője

Sokan borúlátóak az egyház jövőjét illetően. Egyre fogyunk. Egyre inkább háttérbe szorulnak a keresztyén értékek, köztük az egyházi zene becsülete is, amely – mint ismeretes – már a 18. század folyamán a zenei élet perifériájára szorult. Én a reménykedők közé tartozom, akik tudják, hogy – minden nehézség, akadály, egyházellenes és keresztyén hagyományt romboló tendencia ellenére – Istennek gondja van ránk, megtartja és építeni fogja közöttünk Jézus Krisztus egyházát. Tehát van jövője az egyháznak és ezen belül az egyházzenei szolgálatnak is.

Éneklőpulpitusok az erdélyi református gyülekezetekben

Contributor

Úgy érezzük, hogy az élénkülő érdeklődés sokkal szisztematikusabb és összehangoltabb kutatást kíván mindegyik diszciplína képviselőjétől. A témára tekintő történetijellegű kutatások számára három irányvonalat jelölhetünk ki: 1. A meglévő éneklőpulpitusok feltárása, feltérképezése, építéstörténetük megismerése. Ezt a munkát jelen pillanatban Mihály Ferenc restaurátor és munkatársai végzik igen szép eredménnyel. 2. Levéltári források alapján fel kell térképeznünk minél több előfordulási helyet.

Adatok az erdélyi éneklőszékek kutatásához

Contributor

Az erdélyi éneklőszékek kutatása az utóbbi években a figyelem központjába került. Ezen feledésbe merült liturgiai berendezési tárgy számbavétele nem egészen új keletű. Debreczeni László tíz vaskos kötetbe fűzött vázlatrajzain és felméréseiben számos éneklőszékre, illetve éneklőszék takaróra találunk igencsak hasznos információt. Gyűjtőmunkájának páratlan értékét növeli, hogy a közel száz évvel ezelőtt készült felmérés számos tárgyi emléke már nem található, vagy nem abban a formában látható, mint az adatrögzítéskor.

Éneklőszék és orgona – a liturgikus tér zenei egysége

Contributor

Gyakran hallottam erdélyi orgonafelméréseim alkalmával egy-egy régi, patinás hangszer mellett: „a jelenlegi orgona előtt éneklőszéket használtak”. Ezekben a szavakban valamilyen egykor összekapcsolódó és ma újra összekapcsolható folyamatosság rejlik. Egyházzenei ismeretek birtokában e mondat új értelmet kapott: csaknem félezer éves református egyházzenetörténetünk két, nagyjából egyenlő részre osztható, az éneklőszékek és az orgonák időszakára.

Kántor és pulpitus a reformáció korától

Contributor

Őszintén elmondhatjuk, hogy a protestánsreformátus „történeti kántorkép” megrajzolásával, rendszerezésével és értelmezésével mind az egyháztörténet, mind az egyházzene-tudomány mindeddig mostohán bánt. Sok dolgot tudunk, ismerünk (hagyományok, történetek, nagyvonalú visszatekintések), csak valahogyan éppen az összkép homályos. Remélem, hogy konferenciánk sokrétű témafelvetése és közreadott gazdag ismeretanyaga hosszú távon megtermi a maga gyümölcseit.

A pulpitus a liturgiai kultúrában

A jelen előadás a pulpitus mint liturgiatörténeti jelenséget vizsgálja. Az eredmény a már megindult protestáns kutatásnak is javára szolgálhat annyiban, hogy tágabb összefüggésbe helyezi, újabb jelentésekkel gazdagítja a tárgyat, sőt szimbólumot. De célom az is, hogy az egyetemes liturgiatudomány figyelmét felhívjam arra a jelenségre, amelynek egyik utolsó és legjellegzetesebb emlékei az Erdélyben föllelt pulpitusok, és ezzel további kutatásokat ösztönözzek.