metafora

A metafora halála

Contributor

Az emberben minden időben ott élt a vágy, hogy a világmindenség titkait megfejtse. A válaszok megfogalmazásakor azonban szembesülnie kellet azzal, hogy nyelv által képtelen mindent meghatározni. A mítoszok szekularizálásával ugyanis elvesztettük kapcsolatukat a költői nyelvvel, ami megadhatná a belépés lehetőséget a nyelven túli állapotokba. A megoldás a titok erejének újra felfedezése lehet. Mindez az egzisztenciális metafora által megtörténhet, és az ember újra képessé válhat az Isten titkának a megélésére.

Metafora vagy nem metafora?

E nagyobb lélegzetvételű tanulmány a metafora jelentésalkotásáról szól. Nem kérdéses, hogy a teológiai kutatás és a szószéki igehirdetés, illetve a gyülekezeti szolgálat összefüggenek egymással. Mert ahogyan gondolkodunk a jelentésalkotásról, úgy értelmezünk, és ezzel máris a prédikációkészítésnél vagyunk. Ha pedig textusprédikációra törekszünk, akkor azt a szempontot követjük, hogy a bibliai szövegrész milyen jelentést, és annak milyen alkalmazását engedi meg; mert akik értelmeznek, azok a szöveg szolgái.

Metaforaalkotás János evangéliumában

Contributor

János evangéliumának jelképes nyelvezete komoly kihívás az olvasó számára, ezért a bibliamagyarázók már a korai egyház korában, vagyis az evangélium egyházi használatának kezdete óta „lelki evangéliumként” utaltak rá, és élesen megkülönböztették azt a másik három evangéliumtól. Ez a lelkiség a metaforikus nyelvezetben nyilvánul meg, értelmezése pedig nem evidens.