Csáki Zsolt

„Én magyarul gondolkozom és magyarul is álmodom”

Contributor

Az alábbi, 2000-ben elhangzott beszélgetés óta sok minden változott, de sok minden nem változott. A fiatalember felett is eltelt hét szűk esztendő. Állapota romlik, állandóan romlik. Ma már nincsenek megrendelései, mert amiben hét évvel ezelőtt mintegy zseni volt, ma már egy közepes középiskolás is tudja. A tolókocsi is rég előkerült a fürdőszobából, mert immár mintegy két éve csak azon tud közlekedni. Meghalt a nagymama is, így vagyonkájának is részben ő az örököse.