Újszövetség

Gyülekezeti igény, lelkipásztori igényesség

Contributor

A tanulmány a Váradi-Biblia megjelenésének 360-ik évfordulójára készült, és a 20 századi magyar Újszövetség-fordítások közül Ravasz László 1971-ben megjelent fordításához fűzött magyarázatait és egyedi fordítási megoldásait vizsgálja, valamint kitér a gyülekezeti bibliaórákon elhangzott Újszövetség-magyarázataira is, amelyek közül részletesebben foglalkozik a Jelenések könyve 17–18-ik fejezeteihez fűzött magyarázataival.

„Nem pusztulnak el ott a férgek” (Ézs 66,24)

Contributor

A szenvedés titok is. Szenved az istenkáromló és az igaz is. Jézus sem fedte fel annak okát, hogy az a jeruzsálemi ember miért született vakon. Azt viszont felfedte és számtalanszor példázta, hogy mit kell tenni a szenvedőkkel. Aki pedig felkarol bármely nyomorúságba esett embert, abban Isten hatalma cselekszik. Ez a mi felkarolásunk ugyanaz az a felkaroló, vigasztaló, testet lelket gyógyító csodatett, amelyet Isten tett és tesz.

A Kol 3,11 a keresztelési formulák és a Kol 3,5–17 tükrében

Contributor

Ez a tanulmány a Kol 3,11 jelentését tisztázza, összehasonlítva azt a Gal 3,28 és az 1 Kor 12,13 verseivel. A visszatérő "görög és zsidó" vagy "rabszolga és szabad" kifejezések ellenére sem bizonyítható, hogy e három szöveg valamilyen rögzített beszédmódot képvisel. Ez pedig azt jelenti, hogy mindhárom felsorolás az adott szövegösszefüggésben nyeri el értelmét. Ennek megfelelően a Kolossébeliekhez írt levél, és különösen a Kol 3,5-17 kontextusának összefüggésében megállapítható, hogy az 5. és 8-9.

Rejtélyes találkozások

Contributor

Az 1Pt 3,18–22 különös és egyik legnehezebben értelmezhető szövege a Szentírásnak, amelyben a Kis-Ázsiában igazságtalanul szenvedő keresztyének számára megfogalmazott parainézis hitvallással egészül ki. A perikópa annak bizonyságnak ad hangot, hogy Krisztus halála, feltámadása, mennybemenetele és a szabadítása sokkal tágasabb térben és időben, mint ahogyan azt gondolnánk. Az előadás Krisztus és a börtönben levő lelkek rejtélyes találkozásának exegetikai és teológiai koordinátáit kívánja megjelölni, és három kérdéskört vizsgál: Kik ezek a lelkek? Miről prédikált nekik Krisztus?

Pál, a hozzánk hasonló

Contributor

A tanulmány Pál apostol emberi oldalát vizsgálja: lelki alkatát, társas interakciókban megmutatkozó személyiségjegyeit. Elemezve a megtérésével végbement változásokat arra juthatunk, hogy valójában nem más emberré vált, hanem igazi teremtett egyénisége bontakozott ki Isten szolgálatában. Pál apostol életmódjára egyfajta gyakorlati tanításként tekinthetünk, amely által követendő mintát ad elénk. Missziós útjainak kronológiáját követve röviden áttekintjük az apostol kapcsolati hálójának dinamikáját: megemlítve be- és kilépő társakat, nagy intenzitású és mérsékelt kötődéseket.

A bűn kollektív dimenziójának azonosítható sajátosságai a Szentírásban

Contributor

Ebben a tanulmányban a bűn közösségi dimenziójának bibliai és keresztyén etikai sajátosságait igyekeztem felvázolni néhány, a téma szempontjából relevánsnak tekinthető bibliai szöveg és terminus vizsgálata által. A közösségi bűn fogalmának meghatározása és kritikája elsősorban német talajon valósult meg a világháborút követő politikai, filozófiai, jogi és teológiai viták során.

Péter leveleinek etikai aspektusai

Contributor

A tanulmány Péter első és második levelének főbb etikai aspektusait tárgyalja. Megállapítja, hogy a kis-ázsiai keresztyének számára e levelek értékes és aktualizált etikai perspektívákat nyújtanak. Egyik levél esetében sem találkozunk letisztult etikával, ugyanis a szerzőnek nem célja valamiféle etikai szabályrendszer meghirdetése, hanem Isten és a hívő ember kapcsolatának minél tisztább megélése és átélése.

A judaizmus mint nem misszionáló vallás hit-népszerűsítő törekvései az újszövetségi korban

Contributor

Jelen dolgozat arra a kérdésre kereste a választ, hogy misszionált-e a zsidóság – különösen az újszövetségi korban? Az első keresztyének meghatározó számban zsidók közül kerültek ki. Központjuk Jeruzsálem volt, s leginkább itt tevékenykedtek, és Pál apostol missziója előtt ők határozták meg a Krisztus-követés gyakorlatát, illetve csatlakozók körét.