Szaktanulmány

A teológus mesterség

Contributor

Ez az előadás amellett áll ki, hogy fel kell éleszteni a teológiát mint mesterséget, éspedig oly módon, hogy teológiai hallgatóknak meg kell tanítani a teológus-mesterséget. Ennek érdekében három kérdéskört bont ki: 1. Milyen a kézműves mentalitás a paraszti mentalitással szemben? 2. Miként értendő és hogyan tanítható a teológia mint mesterség? 3. Szabad-e egyáltalán a teológiát mint mesterséget űzni?

A biblioterápia és a "bibliaterápia"

Contributor

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé.

A korai anya–gyermek kapcsolat és annak hatása a gyermek lelki fejlődésére és a felnőtt létre a kötődéselmélet fényében, különös tekintettel a lelkipásztor szolgálatára

Contributor

A kutatásom fő célja az volt, hogy a kötődéselmélet pszichológiai dimenzióit teológiai keretbe helyezzem. Konkrétan azt céloztam meg, hogy Bowlby munkájából eredő széles körű értelmezéseket vizsgáljam gyakorlati-teológiai szempontból, különös hangsúllyal a lelkészi és lelkészi-teológiai szempontokra. Így kívánok hidat építeni a pszichológia és a teológia szakterületei között. Környezetünkben bizonyos értékek hiteles követeiként a lelkipásztorok kiemelkedő szerepet töltenek be a gyülekezeti közösségekben.

A kooperációs írásmagyarázási modell alkalmazási lehetőségei Péter első levelénél, különös tekintettel annak irodalmi sajátosságaira

Contributor

A homiletika területén az egyik legizgalmasabb kérdés a szöveg-lelkész-lelkipásztor hármaselemű dinamikája. Eezeket az alkotóelemeket gyakran egyénileg vizsgálják. Mi alkotja a szöveget? Ki a lelkipásztor? Mi jellemzi a prédikációt? A kortárs párbeszédben jól értjük ezeket az egyéni összetevőket. Mégis a homiletikai összetevők közötti kapcsolat megértése továbbra is bizonyos mértékig nehezen átlátható. Ez a tanulmány a Wilfried Engemann által kidolgozott homiletikai megközelítést elemzi, különösen a "kompetens homiletika" témáját.

Az erdélyi református elit nemzeti eszméje az 1920 és 1944 közötti kiadványokban

Contributor

Az erdélyi református egyház a trianoni békeszerződés után egy teljesen új, addig soha nem tapasztalt helyzetben találta megát. Az impériumváltást követő években azonban elindult egy eszmei útkeresés nemcsak az irodalom és a közélet terén, hanem az egyház életében is. Az erdélyi magyar értelmiség ezen útkereséséhez jelentős mértékben hozzájárultak a korabeli református egyház vezetői, teológiai tanárai és lelkipásztorai, akiknek elmélkedéseik, gondolataik ma is jelentős tartalommal és hatással bírnak.

Egyház a szekularizált világban, evangélium az elvilágiasodó egyházban

Contributor

Gyakran találkozunk a szekularizáció fogalmával. Mit jelentett egykor, mit jelen ma? A tanulmányban körbejárom a kérdést. Tisztázom a fogalmakat, felvázolom a folyamat rövid történetét, rákérdezek a jelenség bibliai értelmére, megnevezek teológiai félreértéseket, majd felvillantom a szekularizáció folyamatában rejlő lehetőségeket, kihívásokat és feladatokat a keresztyén gyülekezet számára.

A korai anya–gyermek kapcsolat és annak hatása a gyermek lelki fejlődésére és a felnőtt létre a kötödéselmélet fényében, különös tekintettel a lelkipásztor szolgálatára

Contributor

„A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében”– vallja John Bowlby pszichológus. Kutatásom által hidat képezek a kötődéselmélet pszichológiai síkon megalapozott elmélete és a pásztorálteológia között. Célom arra rávilágítani, hogy a gyermekkorban kialakuló kötődési minták (biztonságos, szorongó-elkerülő, szorongó-ambivalens és dezorganizált) hatással vannak a felnőtt létre, jelen esetben a lelkipásztorok, mint a gyülekezet élén álló vezető személyek kapcsolati rendszereire. Ennek feltérképezéséhez az empirikus kutatás módszereit is segítségül hívtam.

A prozeliták, avagy betérés a zsidóságba

A prozelita kifejezés az intertestamentális korban nyeri a zsidó hitre áttért pogány származású ember jelentést. Ebben a korszakban fogalmazzák meg az betérést megelőző feltételeket, és szögezik le a belépéshez nélkülözhetetlen rituális cselekedetek sorrendjét és értelmét. A zsidó társadalomban a prozeliták is jog által meghatározott státust nyernek, amit a rabbinikus irodalom kellőképpen tárgyal. Egyes konzervatív vagy funda¬mentalista beállítottságú csoportok ellenezték mind a térítést, mind a prozeliták befogadását. A diaszpórában viszont sokkal inkább misszió szándékú a nyitottság.

Uralom mint sáfárság

Contributor

Ebben a dolgozatban egy provokatív kérdéskörrel szembesülünk. Felelős-e a keresztyénség az egyre súlyosbodó környezeti válságért? Hogyan értelmezhetjük a teremtésvédelem perspektívájából a dominium terrae megbízatást? A teremtéselbeszélések kontextuális olvasata során kiderül, hogy az Isten által az emberre ruházott uralom gyakorlása bizonyos feltételekhez és körülményekhez kötött. Az ember Isten képmásaként, a teremtési közösség részeként, a bűn árnyékában, de Isten uralma alatt és iránta viselt felelősséggel hivatott e megbízását gyakorolni.

Gyülekezeti igény, lelkipásztori igényesség

Contributor

A tanulmány a Váradi-Biblia megjelenésének 360-ik évfordulójára készült, és a 20 századi magyar Újszövetség-fordítások közül Ravasz László 1971-ben megjelent fordításához fűzött magyarázatait és egyedi fordítási megoldásait vizsgálja, valamint kitér a gyülekezeti bibliaórákon elhangzott Újszövetség-magyarázataira is, amelyek közül részletesebben foglalkozik a Jelenések könyve 17–18-ik fejezeteihez fűzött magyarázataival.