Református Szemle 109.1 (2016)

Studium

Geréb Zsolt(7--17)

Ebben a tanulmányban arra a kérdésre kívánok válaszolni, hogy a levélszerző mennyiben őrizte meg Pál apostol teológiájának azt a központi gondolatát, amelynek kifejtését a Róm 3,21—30-ban és a Gal 2,15—21-ben olvashatjuk, hogy tudniillik a megigazulást kegyelemből és hit által lehet elnyerni. Más szóval: milyen hatástörténete volt Pál szoteriológiai tanításának a deuteropáli levelekben, közelebbről Az efézusiakhoz írt levében?

ÚjszövetségPál apostol, hit és jócselekedetek, megigazulás
Bognárné Kocsis Judit(18--36)

A vallás fogalmát nehéz meghatározni, de általában egy térben és időben adott, kulturálisan meghatározott formaként értelmezzük, amelyhez istenség(ek), hit, szertartás, hitélmény, vallási közösségek, tanítások, intézmények, szervezetek fogalmai tartoznak.

Gyakorlati teológiavallás, hit, személyiségfejlődés
Visky Sándor Béla(37--54)

Feltételezésünk szerint Jankélévitch megbocsátásfogalmának a helyenként megmutatkozó inkoherenciája összefüggésben van metafizikájának belső ellentmondásaival. A következőkben azt kívánjuk feltárni, hogy vajon megalapozott-e ez az elgondolás?

Rendszeres teológiamegbocsátás, etika, antropológia, halál, Vladimir Jankélévitch
Kolumbán Vilmos József(55--67)

Huszti Andrást, Nádudvari Pétert és Makfalvi Józsefet a szakirodalom az univerzalista tanok vagy más néven a remonstráns teológia erdélyi követőjeként tartja számon. Huszti András és Nádudvari Péter története többé-kevésbé már feldolgozott, de ezekből éppen teológiai tévelygésük pontos rekonstruálása maradt ki. Makfalvi Józsefről viszont keveset tudunk. Róla csupán néhány közlemény jelent meg, s így neve szinte ismeretlen a szakirodalomban.

Rendszeres teológia, Egyháztörténetarminianizmus, pelágianizmus, univerzalizmus, predesztináció, hitvallás, Makkfalvi József

Recensio

Mórocz Bora(68--70)

Rendszeres teológiaetika, Dietrich Bonhoeffer

Novum

Sikó Csaba(71--74)

Gyakorlati teológiadoktori védés, csoportdinamika, csoportmunka
Somfalvi Edit(76--79)

Gyakorlati teológiadoktori védés, szorongás, katechézis, gyermekek lelkigondozása
Balogh Csaba(80--81)

Gyakorlati teológiadoktori védés
Adorjáni Zoltán(82--82)

Egyházzenedíjátadás, Benkő Timea
Kovács László Attila(82--84)

Egyházzenedíjátadás, laudáció, Benkő Timea
Adorjáni Zoltán(84--84)

Egyébdíjátadás, Geréb Zsolt, aranygyűrűs doktor
Bölcskei Gusztáv(85--86)

Újszövetségdíjátadás, laudáció, Geréb Zsolt
Marton József(87--95)

EgyháztörténetMárton Áron
Adorjáni Zoltán(96--98)

Egyháztörténetszimpózium, Juhász István, teológiai professzor