Református Szemle 111 / 1 (2018)

Studium

Adorjáni Zoltán(7--24)

A hajdani próféták hiányában egyre fontosabbá lesz az írott hagyomány, tekintélye megnövekszik, és egyre nyomatékosabban határozza meg az a kultikus, társadalmi-politikai szférát, az életvitelt. Mindezzel együtt egyre nagyobb súlya lesz az írás helyes értelmezésének. Ezen a téren meghatározó volt a farizeusok buzgó igyekezete, akik Josephus Flavius szerint azt tartották magukról, hogy ők értelmezik a leghelyesebben az Írásokat.43 Jézus Krisztus idejére már olyan tekintélyes írásmagyarázási hagyományt mondhattak magukénak, az úgynevezett atyák hagyományát, amely szinte elfedte, háttérbe szorította a szent iratokat. Jézus ezért bírálta őket ilyen értelemben: ti azt tanítjátok, viszont meg van írva, azaz vissza az eredeti kijelentéshez! (Mt 5,17 skk.) És a szadduceusok is joggal bírálták hagyományaik túlhangsúlyozását. A tipologikus írásmagyarázat a Kr. e. 2. század derekától lett egyre inkább gyakorlattá, és másfél évszázaddal A Makkabeusok első könyvének megszületése után az evangélisták és apostolok már biztos kézzel alkalmazták ezt.

Ószövetség, Judaicaírásmagyarázat, intertestamentális kor, makkabeusok, Nagy Sándor, prófécia, 1 Makkabeusok
Kovács Krisztián(25--35)

Az 1989-es demokratikus átalakulás után a magyarországi egyházak azzal szembesültek, hogy megváltozott társadalmi pozíciójuk. Az egyházak mellőzöttsége megszűnt, de egyáltalán nem voltak felkészülve arra, hogy megtalálják helyüket a civil társadalomban. Különösen nehéz helyzete volt a gyülekezeteknek, amelyeknek szembe kellett nézniük a népegyház meggyengült struktúrájával. Az egyház csak akkor képes helytállani a civil társadalomban, ha komoly társadalmi elkötelezettséget tanúsít, és hűségesen közvetíti az evangélium üzenetét. Az egyháznak kezdeményező szerepet kell vállalnia.

Rendszeres teológiaegyház és társadalom, egyház és politika, népegyház
Visky Sándor Béla(36--46)

a dolgozat a francia filozófus Pardonner? című, 1971-ben publikált szövegét elemzi, amely bizonyos értelemben ellentéte a szerző korábbi megnyilatkozásának. Megelőző munkája, a Le pardon (1967) nyugodt kijelentő módjával szemben a Pardonner? mintha kérdésessé tenné az előző álláspontját. Nem arról van szó, hogy az utóbbi visszavonná az előbbit, hanem annak jelzéséről, hogy a bűnbánat hiánya könnyűszerrel irracionálissá és kérdésessé teheti a megbocsátást; s ugyanígy a tettes arroganciája, amely arról árulkodik, hogy méltónak érzi magát arra a mérhetetlen ajándékra, amit a megbocsátásban az áldozat nyújt számára.

Rendszeres teológiaVladimir Jankélévitch, bűnbánat, megbocsátás
Tonhaizer Tibor(47--55)

Az ókori Rómában már a köztársaság idején voltak hagyományai a napkultusznak, bár ezek az ősrégi hagyományok akkor még távolról sem tűntek meghatározóknak. A köztársaság korát a vallási pluralizmus jellemezte, amelynek mibenlétére kiválóan világít rá Karen Armstrong: „Annyi misztérium kultuszához csatlakozhattál, ahányhoz akartál, feltéve, ha ezek nem kísérelték meg veszélyeztetni az ősi isteneket.”

Egyháztörténetszinkretizmus, neoplatonizmus, sztoicizmus, Római Birodalom, vallás és politika
Kolumbán Vilmos József(56--61)

1791 és 1793 között zajló, Endemann-perként ismert tanfegyelmi kivizsgálás az erdélyi református ortodoxia utolsó kísérlete volt a két évszázadig tartó teológiai irányzat fenntartására. A per történetével mindössze két tanulmány foglalkozott. 1973-ban Juhász István Christian Wolff és az erdélyi református teológia című tanulmányának egyik alfejezetében röviden ismertette a Zilahi Sebes János és Bodola János ellen 1791-ben indított tanfegyelmi eljárást. Juhász István úgy vélte, hogy a Zilahi és Bodola ellen indított kivizsgálás a wolffianus filozófia erdélyi térhódítását próbálta meggátolni. Kutatása nem terjedt ki a református ortodoxia vizsgálatára, de ugyanakkor rámutatott a teológiai felvilágosodás jelentőségére.

EgyháztörténetZilahi Sebes János, heterodoxia, protestáns ortodoxia, predesztináció, forrásközlés, egyházfegyelem, felvilágosodás
Kolumbán Vilmos József(62--78)

Az 1791. évi küküllővári zsinaton minden különösebb előzmény nélkül tették szóvá, hogy a nagyenyedi és a székelyudvarhelyi kollégiumban olyan tankönyvből tanítják a teológiát, amely ellenkezik az erdélyi református egyház hitvallásaival, a Heidelbergi Kátéval és a II. Helvét Hitvallással. A zsinat megállapítása alapján az eretnekség vádjával illetett tankönyv nem volt más, mint Samuel Endemann németországi református püspök 1777-ben kiadott rendszeres teológiai munkája.

Egyháztörténetforrásközlés, Bodola János, heterodoxia, protestáns ortodoxia, egyházfegyelem
Hermán M. János(79--89)

Idős Hermán János lelkész könyvtári hagyatékából 2017-ben került elő egy beszámoló a györgyfalviak második bécsi döntést követő helyzetéről. A menekülteket felkaroló tevékenység rejtegetett dokumentumának közlését nemcsak azon szubjektív ok miatt tartom fontosnak, hogy édesapám, idős Hermán János györgyfalvi lelkipásztor volt 1945 és 1950 között, hanem főleg azért, mert az abban olvasható adatok beszédesen tanúskodnak Györgyfalva népének megpróbáltatásairól, túlélési küzdelméről és arról, ahogyan az otthon maradottakról és a nyomorúságba esett személyek felől gondoskodtak Kolozsváron vagy a fronton.

Egyháztörténetforrásközlés, Györgyfalva, Második Világháború, menekültek

Recensio

Koppándi Botond(93--98)

Gyakorlati teológiamédia
Ida Eldering(98--100)

ÓszövetségTóra
Szigeti Jenő(100--101)

ÓszövetségPéldabeszédek könyve
Szigeti Jenő(101--102)

ÓszövetségPéldabeszédek könyve

Novum

Vitus-Bulbuk István(103--120)

Rendszeres teológiaJób könyve, szenvedés, pasztorálpszichológia, doktori védés