Journal index

A Korán meglehetősen sokat foglalkozik Jézus Krisztus személyével, viszont azt láthatjuk, hogy az Újszövetségtől eltérő képet alkot róla, ugyanis a Korán „tagadja”, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, s így természetszerűen a szentháromságtant is. A Korán szerint Jézus csupán teremtménye, prófétája Istennek, akit Isten megmentett a kereszthaláltól. A test szerinti istenfiúság feltehetőleg az ókori panteonban megszokott mitikus nemzéssel lehet gondolati, értelmezési párhuzamban, s emellett Mohamed olyan eretnek keresztyén tanításokkal találkozhatott, amelyet egyébként jogosan igyekezett cáfolni. A Jézus Krisztus halálának tagadása pedig feltehetőleg teológiai megfontolásból született, ugyanis Mohamed sikeres életpályája is azt bizonyítja, hogy Allah szolgája nem bukhat el, nem szenvedhet, mert Isten megvédi, és sikerre viszi az övéit. Ehhez képest Jézus Krisztus a szenvedés útját is végigjárja a bűnös emberrel, s még a helyettes áldozatot is vállalja üdvösségéért (Ézs 53,3–6).

A Korán nem a Biblia tanítása, vagy a keresztyén egyházi dogma ellenében nyert megfogalmazást, hanem az egyes keresztyén szakadárok tévedései ellenében. Amikor Jézus Krisztust személyére vonatkozóan cáfol, olyan tanításokkal vitatkozik, amelyek nem azonosak a Bibliában elénk tárt Jézus-képpel, vagy az évszázadok által letisztázott krisztológiai tanítással.

A közép- és kelet-európai térségben, a nemzeti művészetek kibontakozása után messze földről érkezett alkotók megtelepedése is hozzájárult a kultúrtörténeti kép sokszínűsének kibontakozásához. Iacob Graf – magyarosított nevén Gráf Jakab – is Svájcból került Erdélybe. Az ő festészeti hagyatékát leginkább dokumentumértéke teszi érdemlegessé és – alkatát illetően – művészpedagógusi kiválósága, amellyel évtizedeken át alapozó munkáját végezte el a rajzoktatásnak, és tanítványai nemzedékeit irányította a művészetek szeretete felé.

Műhelyek vagytok [ti. a kollégiumi tanári lakások a Farkas utcából], ahol forr a munka, s szüntelenül tart, szentélyek vagytok, a melyekben a hazafiság oltártüzei lobogva égnek, a családi erények tűzhelyei, Zenon oszlopcsarnoka s a házak szűk udvarai s kertjei kitágulnak Akademos ligetjeivé a Heraklesnek szentelt oltárral, mert bizony nagy munkaerő kell és sok munkaerő kellett a tanári kötelességek buzgó lelkiismeretes teljesítésére.” Ez hangzott el Szilágyi Sándor történész szülőházára helyezett emléktáblájának avatóünnepségén. Szilágyi Sándor ifj. Szilágyi Ferenc fia, id. Szilágyi Ferenc unokája.

The Autobiography of Gyula Mihaly Szigethy. The „peregrinatio academica” is a well documented topic of the transylvanian cultural history from the 17–18th century. Szigethi Gyula Mihály (1758–1837) was one of the thousands of young people, who choosed to travel thousands of miles in order to continue their studies in western-European universities. After finishing the college of Marosvásárhely (Tg. Mures) –one of the best transylvanian calvinist schools of his time –, thanks to the financial support of count Joseph Teleki, he attended the universities of Marburg, Göttingen, Stuttgart and Viena in the period between 1786–1790. Returning home he choosed not to become a priest as it would be a custom in those times, earninig his living for a few years as a privateprofessor in the courts of local nobils. In 1797 ha was ellected professor of the college from Udvarhely (Odorheiul Secuiesc), where he made a carrier, retiring in 1823. In this time he published among others articles about the history of the town and the college of Udvarhely. Although his journal written between 1786–1790 no longer exists, his autobiography –published in our article– written in 1833 contains important datas about the transylvanian educational system from the late 18th and the beginning of the 19th century.