Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Hermán M. János123 -- 126

Nagyváradon a reformáció ünnepével egybekötve, 2013. október végén zajlott le az a kétnapos tudományos rendezvény, amely a Heidelbergi Káté múltjáról és időszerűségéről szólt. A konferenciát a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezte, támogatta Tőkés László EP képviselő nagyváradi irodája, a hollandiai Juhász István Alapítvány és a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete.

Református Szemle 107.2 (2014)BeszámolóRendszeres teológia, Egyháztörténet
Hermán M. János194 -- 236

Tatai Ferenc debreceni lelkipásztor műveiről, alapítványáról, hazai és svájci kapcsolatairól; továbbá 1742-es levele Beck professzorhoz és 1755-ös levele Szent Gallenbe. Temetési beszéde Domokos Márton debreceni főbíró fölött. Heidelbergi Káté erdélyi hatástörténetének kutatása során feltűnik, hogy Tatai Ferenc neve, aki „igen kíváló ember” és termékeny teológus, debreceni lelkész és egyházmegyei jegyző, esperes és püspök nem szerepel az 1752-es, kolozsvári Catechismusi Házi-Kints című kátémagyarázat címoldalán. Belső egyházi körökben, legalábbis a debreceni konzisztóriumban és a városi tanács tagjai között azonban közismert volt az a tény, hogy ő a hírneves Catechismusi Házi-Kints (a továbbiakban CHK) fordítója. Annak nyilvános jelzéséről, hogy valóban Tatai Ferenc ültette át magyar nyelvre Stehelin terjedelmes, Catechismusi Házi-Kints című munkájának német szövegét, későn, csupán csak a Tóth Ferenc szorgalmából 1812-ben megjelent, a tiszántúli püspökök életéről írott műben olvashatunk.

Református Szemle 107.2 (2014)SzaktanulmányEgyháztörténet