Journal index

A debreceni ötvösségcéh megalakulásának idejét pontosan nem ismerjük, az első adat Kecskeméten maradt fenn. 1551-ben a török ellen menekülő szegedi ötvösök elvesztették kiváltságlevelüket. Mivel a kecskemétieknek ekkor még nem volt céhük, ezért 1557-ben a debreceni ötvösökhöz fordultak, hogy küldjék el nekik a privilégiumukat, amelyet „hallván és megértvén azt magyarázatok által, igen helyesen tetszék mi nékünk.”1 Ez az adat annak bizonyítéka, hogy a 16. század közepén már a debreceni ötvösök céhet alkottak, ugyanis az első ismert kiváltságlevelük jóval későbbi, 1599-ből ismert. Sajnos az ötvöscéh írásos anyaga nem maradt fenn, így csupán más forrásokban bukkanhat a kutató rájuk vonatkozó adatokra.

Az 1636-os Öreg Graduál vitathatatlanul a magyar református egyházi éneklés csúcspontját jelenti. A köztudat azonban teljesen másképp látja ezt. Az Öreg graduál kutatásával kapcsolatos eredmények jó része az utóbbi 20 évben született, így korábban természetesen nem lehetett ismert az a rengeteg adat sem, melyek a graduál 17–18. századi, sőt – jórészt Kurta Józsefnek köszönhetően – 19. századi használatát is bizonyítják. Az utóbbi évtizedek felfedezései nyilvánvalóvá tették, hogy e liturgikus könyvnek kulcsszerepe volt a szertartási énekek továbbterjedésében, használatában és továbbélésében.Jogos azonban a mai egyházzenész, kántor vagy lelkipásztor kérdése: jelenthet-e az Öreg graduál megismerése és feltámasztása a mai egyházi énekgyakorlat számára is előrelépést?

A magyarországi egyházak mindegyikének megvannak a jellegzetes tárgyai, amelyek egyházművészet címszó alatt váltak ismertté. Az egyházművészetben különleges helyet foglal el a református egyház. A református templomokban őrzött iparművészeti tárgyakra az 1934-ben rendezett országos református kiállítás hívta fel a figyelmet, ettől kezdve jelent meg a köztudatban a református egyházművészet fogalom.